Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1984-12-13

r —­r ^ 5.sz.melléklet. A MOM-ban dolgozó társadalmi tömeqszervezetek munkájának rövid bemutatása. KISZ szervezetünk a vállalat 30 óven aluli fiataljainak mintegy 60 %-át tömöriti. Eredmnyesen vesznek részt a párt politikájának megismertetésében és megvalósitásában. Fő tevékenységük volt a Pártbizottság KISZ- re vonatkozó határozatainak, a KISZ /(.kongresszusa határozatának, valamint az éves akcióprogramokban megfogalmazott feladatok végre­hajtása. ^ Egyenletes jó munkával tettek eleget egyik legfontosabb felada­tuknak, a párt utánpótlás nevelésének. Különböző szakmai versenyek, az Alkotó Ifjúság pályázati rendszer, az ifjúsági brigádok, védnökségvállalások irányításával és szervezésével eredményesen járultak hozzá a szocialista munka­­versenymozgalom eredményeihez. Példás szervezői és résztvevői voltak a különböző társadalmi, politikai munkaakcióknak, kommu­nista műszakoknak és egyéb rendezvényeknek. 3ó színvonalon végzett munkájukat a KISZ KB négy alkalommal "Kiváló KISZ Szervezet" zászló, egy alkalommal "Vörös Vándor­­zászló" kitüntetéssel ismerte el. ^ A MOM szakszervezeti szervei tevékenységével hozzájárult poli­tikai és gazdasági céljaink megvalósításához. Mozgósította, szervezte dolgozóinkat a feladatok végrehajtására, segítette a dolgozók anyagi, szociális, kultúrális igényeinek kielégítését, védte a dolgozók törvényekben, rendeletekben és a kollektív szerződésben biztosított jogait. Szervezte és irányította a szocialista munkaverseny mozgalmat. A szakszervezeti bizalmiak felkészültek, élni tudtak a megnöve­kedett bizalmi jog- és hatáskörrel. Munkásőreink eredményesen helytállnak a gazdasági épitőmunkában és a szolgálati feladatok ellátásában, önként vállalt feladataikat jól, fegyelmezetten hajtották végre. Munkásőreink kiképzése, felkészítése eredményes, megfelel a megnövekedett követelményeknek.

Next

/
Thumbnails
Contents