Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1984-12-13
f* 1 1 t * - 4 -I ! * l politikánk, amit a vállalat az ötéves ciklusban végrehajtott. j ~ 5 -A Pártbizottság rendszeresen véleményezte és kialakította A szakmunkás-utánpótlás növelése, a pályakezdő fiatalok meg■ állásfoglalását a középtávú és éves operatív tervekkel kaptartása,a műszaki értelmiség helyzetének javítása érdekében ! csolatosan. t számos jelentős határozat és intézkedés született. Félévente - a gazdasági vezetés beszámoltatásával - tájékozó- A hiányszakmákban pl.forgácsoló, az utánpótlás azonban továbbra dott a végrehajtás állásáról és meghatározta a további tenniis kilátástalan, j' valókat. Erőfeszítéseink eredménye, hogy az idén végzett szakmunkás ta- I A Párt-Végrehajtó Bizottság az Igazgatói Tanáccsal együttes nulók 80 %-a visszajött a MOM-ba. Az 1982 -es mélypont után üléseken vitatta meg az egyes tervfejezeteket különösen temeg tudtuk állitani a műszakiak elvándorlását, de anyagi kintettel arra, hogy célkitűzéseink összhangban legyenek a elismerésük további javítását lehetőségeinkkel összhangban népgazdasági, gazdaságpolitikai elvárásokkal es a vállalati továbbra is kiemelten kell kezelni, kollektíva érdekével. A káder- és személyzeti munkát az elmúlt időszakban a Párt-A Végrehajtó Bizottság a szakigazgatók rendszeres beszámolw% bizottság egy, a Párt-Végrehajtó Bizottság két alkalommal tetatásával folyamatosan ellenőrizte a műszaki—fejlesztési , kintette at. termelési, kereskedelmi, gazdálkodási, bér- és szociálpoli- A testület határozatai igen sokoldalúan jelölték ki a kádertikai tervek végrehajtását. Határozataival, iránymutatásaival és személyzeti munka feladatait. igényelte és segitette a végrehajtás feltételeinek megterem- Szorgalmaztuk a személyzeti munka színvonalának emelését, a tését. személyzeti apparátus megerősítését. E téren jó irányú a fej-A kerületi Párt-VB négy témában történt beszámoltatásunk kaplődés. csán széleskörű elemző munkára késztette vállalatunk gazda- Igényeltük és a minősítéseknél számonkértük a vezetők hatósági és politikai vezetését és megfogalmazta elvárásait a konyább káder és személyzeti munkáját. , j vállalat műszaki-fejlesztésének javítása a versenyképesség A vezetők száma és összetétele 1980-hoz viszonyítva lényegeós a gazdaságosság fokozása érdekében. A kerületi Párt-VB sen nem változott. és saját határozataink továbbra is gazdaságpolitikai munkánk Igen jó a párttagok aránya és a politikai felkészültség, fő vezérfonalát adják. ^ £ Eredeti foglalkozását tekintve sok a munkás vezetőnk. Néhány Ennek szellemében kiemelt figyelmet fordítottunk a kutatás- , kívánatos tendencia azonban nem tudott érvényre jutni. Nem OÍ a műszaki fejlesztés eredményeinek mind gyorsabb megválótudtunk lényeges változást elérni a fiatalok és a nők naj sitására, az új gyártmányok gyártásbevezetésének gyorsítására, gyobb arányú kinevezésében. a piackutatás, - a műszaki fejlesztés, a termelés és a A vezetők cserélődése megfelelő arányú, a felmentések és kikereskedelmi szervek közötti kapcsolatok hatékony javítására. nevezések általában tervszerűek, jól szervezettek. Ebben a munkában — bar eredményeink vannak — további erő— a . feszítések szükségesek. A vezetek alkalmasak feladataik ellátáséra, megfelelnek a I hármas követelmények kritériumainak. Gazdaságszervező-, ellenőrző munkánk során megkülönböztetett figyelmet fordítottunk a termelés emberi tényezőire. Rendsze- Javult a minősítések tervszerűsége és szakmai színvonala, résén beszámoltattuk azokat a vállalati szerveket és vezető- A ve2etöl< és kádertartalékok képzése, továbbképzése rendket, amelyek a dolgozók anyagi, szociális, kultúrális helyszeres, zetét meghatározó intézkedésekért felelősek. Éves bérpolitikai terveinkben kiemelt figyelmet fordítottunk a nők és a fiatalok bérhelyzetének javítására. í ______________________ 10, ______________________________________2J._____________________ —< -____. _______i____,_____Z, -A - - . - - - - - .- -- - - - - - - ■ -- - - ... - - ■-■■■■ - -