Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1983-05-19

r— A tanszéki felállás túlzottan szétválasztotta az intézetet, most az első évben egységes képzés lesz, sokat fog javitani ezen a helyzeten. Ebben a munkában, akorszerüsitési program előállításában nagyon sok fiatal pártoktató résztvett, és kerül olyan helyzetbe, hogy-vezető funkcióba jut. Sok, jó r>Q fiatal párttag oktatógárdá épül ennek a tervnek a megvalósitása, Gondoljuk, ez is fogja segíteni a megvalósitását. Lux Alfrédné elvtársnő Én kaptam azt a feladatot, hogy személyes tapasztalatot szerez­­zek a főiskoláról. Nagyon sokszor jártam kinn, régen és rossz tapasztalatom volt róla. Most be kell vallanom, hogy soha nem láttam ekora fejlődést mint ebben az intézményben. Az anyag szerényen beszél erről a kérdésről. Ezen a főiskolán a szemetes beszélgetések során sokszor fordult elő az a szó, hogy emberré nevelés. A főiskola egész törekvésében igyekszik a közérdeket kifejezni. A korszerüsitési elképzeléseket a hallgatókkal is véleményeztették és ez nagyon humánus. Az objektiv értékelés is sokat jelent. Most egy komplex tudást akarnak adni a hallgatók­nak. A meglévő tanári karral nagyon nehéz lesz végrehajtani ezeket az új feladatokat. A tanári kar 60-80 %-a. nyugdij előtt áll. A személyi feltételek változása mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az új feladatokat végrehajtsák. A fiatalok társadalmi mun­kában segitenek a törekvéseket megoldani, mire kinevezésre kerül­­addigra bemutatják, hogy alkalmasak a feladatkörre. A vezetés között jó összhang van, olyan mint még soha. A KlSZ-el is egy olyan szemléletformálódás indult meg, ami nagyon hasznos, most a párt is és a szakszervezet is foglalkozik a KISZ-szel. A veze­tésnek segitséget kellene nyújtani abban, hogy a KISZ ellen agitáló tanárok befüyásolják a hallgatókat. Ezekkel az emberek­kel el kellene beszélgetni. Azt hiszem, hogy a párttagság már jól vizsgázott, nagyon nagy fejlődés ment végbe. A KISZ veze­téssel kapcsolatban jó ötlet, hogy a minősítésbe a KlSZ-tago­­kat is be fogják vonni, tehát a társadalmi munkájuk is bizonyos fokig hozzájárulhat a terv sikeres végrehajtásához. Úgy érzem, hogy kiemelkedő, hogy saját erőből próbálnak a gondokon segiteni. A kapcsolatok elmélyítéséhez azt hiszem a VB is segitséget nyújt­hat. L — —__- _J- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents