Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1983-05-05
tapa sztalatát vettük figyelembe, erősíteni akarjuk a szaktábor jellegét, képzőművészet, orosz. A tábor nyitása júliusban, a zárás augusztusban lesz. A kerület gyermekei mellett részt vesznek a MOM, a Tanács és a Lapkiadó gyermekei is. Ebben az évben a Mártonhegyi és a Diana u. iskola irányítja a tábort. 83 pedagógus igény van és 24 fő főiskolai hallgató. Két főiskoláról kapjuk a hallgatókat. Résztvesz a MOM művelődési Ház, a Jókai Klub is a gyermekek értelmes időtöltésében. Orvos, védőnő biztosított. A buszok megrendelése megtörtént, élelmezést a DW biztosítja. Május 12-én kerül sor a táborvezetői értekezletre. ■'-n Az együttműködés közvetlen volt, a szántódi tábor esetében a KISZ Bizottság a kivitelező között. A Fülemüle tábor vonatkozásában a Pedagógus Szakszervezet között. A tábor működéséhez szükséges anyagi fedezet biztosított. Abonyi János elvtárs A szántódi táborban lezáródik egy több éves munka, amiben sok iitámény, vállalat munkája fekák, javasoljuk, hogy a kerület vezetői látogassák meg a tábort az átadáskor. A legkiemelkedőbb munkát végeztéket ott ismerjük el. KISZ-táborok: ebben az évben a legfontosabb feladata a KlSZ-vezetőfíefeülönöbző funkcióban dolgozó vezetőknek speciális felkésités biztosítása. Az elmúlt év mérlegét szeretnénk megvonni és a következő év feladataira felkészíteni őket. Ez egyben az első állomása lenne a KISZ-vezetők képzésének. A közösség formálása kiemelkedő feladat ebben az évben. Fontos feladat méeg a tapasztalatcsere is. Ennek érdekében ilyen táborokat szervezünk. A reszortos táborokkal a centrikusságot is kívánjuk oldani. Itt is aktiv politikai tájékoztatással próbálunk élni. A résztvevők száma 100 fő lesz. A másik tábor az alapszervezeti titkárok felkészítése, alapvető cél a szükséges képzés adása. A másik a hagyományos dolgozói tábor az új és régi titkárok részvételével. Középiskolás KISZ-vezetők esetében a KB határozatának kerületi végrehajtását tüztük ki célul, Ebben az évben is tervezzük az üdülő táborokat, azol a KISZ-vezetők viszonylatos kedvezményt kapnak 10 napos üdülés keretében. r n-14-| ---------------— 4 ------------------------|