Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1981-11-12

tűk a tapasztalatokat és meghatároztuk a további tennivalókat. Ugyancsak évente végeztük el a kerület bölcsődei és óvodai ellátottságának ellenőrzését, és minden esetben résztvettünk a bölcsődei és óvodai felvételek elbírálásában,ahol észre­vételeinket meghallgatták és figyelembe is vettek. A Szakmaközi Bizottság munkájának hatékonysága érdekében bővi­tettük a kereskedelmi aktiva-hálózatot, több új kereskedelmi társadalmi ellenőrt küldtünk iskolára, hogy a lakosság érdek­védelmét még jobban tudjuk szolgálni. Rendszeresen résztvettünk a Tanács lakásügyi illandó ^Bizott­ságában, a lakásigénylők környezettanulmányozásában és a la­kások elosztásában. A jövőben is segíteni fogjuk a Fővárosi Tanács 1981. évi új lakásgazdálkodási rendeletének maradékta­lan érvényesitését, II. A Szakszervezetek Országos Tanácsa Bliiölcs^ége—19ja£*— 97—-i határozatában állást foglalt a..„SgajunakS;zj^^ttságok újjáválasztása, illetve megerőaitégétjjj^tgen. A SZOT Elnökségének állásfoglalása alapján a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa Elnöksége 1981. június 30-i határozatában úgy döntött, hogy a főváros valamennyi kerületében a Szakma­közi Bizottságokat 1981. november végéig meg kell újítani, illetve meg kell erősíteni. A XII. kerületben ennek a határozatnak a november_23-ra_ter­­vT^^g^sitési értekezleten kivánu^_^get_tenni^ Célunk a következő időszakban, hogy a párt elvi irányításával, i u - - _J r- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents