Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1981-10-29
r n- 18 -Az 1982-es szabályokról, a következő évek feladatairól á tartunk egy felkészítőt. Kicsit több szervező munkára volt szükség a nyáron, sajnos nem minden zökkenő nélkül ment, mig eltudtuk inditiani az oktatást. Az anyagok jól használhatók, szemléltető anyag van közöttük. Az első foglalkozásokon résztvettek a pártszervezetek tagjai. Mintegy 98 központi tanfolyam indult a kerületben, ebből 10-12 saját önállóságú. Jelzéseim vannak a létszámra, 1.700 fő vett tankönyvet. Ez kevesebb, mint tavaly volt. Az év végi összegzésben tudunk számot adni az eredményekről. Az új tematika, új tananyag, ezzel felfrissült a munka. Jassó Mihály elvtárs Hogyan Ítélik meg az elvtársat, akik ezt a szervezést csinálták, elegendő az a tanfolyam amit mi végzünk a kerCLetben a káderek szempontjából. Túrák Mária elvtársnő Szerintem nem. Nagyon jó a párt politikai- ideológiai képzés az egészségügy területén. Legnagyobb gondunk a pedagógus területen van. Elbeszélgettünk a problémáról, próbáltuk ösztönözni őket arra, hogy mozduljanak meg. Olyan jelzést kaptam, ^ hogy a Budapesti Oktatási Igazgatóság bele fogja építeni az ideológiai képzést a programba. Nagyon eredményes kezdeményezés van. A káderszükséglet több képzést igényel, de ha a szakmai tartalékot néze, akkor nem megfelelő. Erdődi László elvtárs A pártalapszervezeti munka tanfolyamra való felkészítése szerintem nem megfelelő, jóval többnek lenne politikai képzésre szüksége, mint ahány abban részesül. Nagyon kevesen járnak választott testületi tagok, csak mutatóba lehet egyetegyet látni. A pedagógus terület megoldatlan egy-két-harom^ fő, aki bekapcsolódik ilyen továbbképzésbe. Az igények, amik jelentkeznek a kerületben, kitudjuk őket elégíteni. L— - —_l