Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1980-09-04
Az aktiviáták, a lakosság tájékoztatását segíti a "Hegyvidék" cimii kerületi lapunk is. A pártszervezetek a kerületfejlesztéssel, ellátással kapcsolatos javaslataikkal, jelzéseikkel segítik a Tanács munkáját. 1973. óta bevált gyakorlat az éves út- és járdaépitési tervek kialakítását megelőző közös helyszíni szemle. Hasznos tapasztalatokat eredményezett a Tanács VB és a XII/2. körzeti pártszervezet vezetőségének elmúlt évben tartott együttes ülése. ^ Hatása máris érzékelhető a Rácz Aladár utcában létrehozott bölcsödé, az orvosi rendelő építésének meggyorsításában, és a Törökbálint útra javasolt - a VI. ötéves tervidőszakban megvalósítandó - ABC áruház létrehozásában. Javult, rendszeresebbé vált a körzeti pártszervezetek és a lakóbizottsági aktívák kapcsolata. Politikai körzetenként évente sor került a lakóbizottságok felkészítésére* továbbképzésére, az Ingatlankezelő Vállalat vezetőivel való találkozásra. Esetenként meghívják rendezvényeikre a lakóbizottsági aktivistákat . A tanácstagokkal való foglalkozás, lakóterületi munkájuk figyelemmel kisérése, segitése fontos helyet kap a körzeti pártszervezetek munkájában. Csoportos és egyéni beszélgetések alkalmával észrevételeikkel, kritikai megjegyzésükkel, a tanácstagi beszámolókra való mozgósítással segítik a tanácstagok munkáját. Jelentős feladat hárult az együttműködés során a körzeti pártszervezetekre az országgyűlési képviselő és tanácstagi választások, a lakóbizottsági választás előkészítésében / politikai és káderelőkészítés, a jelölőgyülésekre mozgósítás/, a körzetekben létrehozott operativ bizottságok munkájának irányításában, melynek eredményét a Párt Végrehajtó Bizottság a közelmúltban pozitívan értékelte. U-----------------------------—i r n- 7 -