Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1979-06-13

r ~i _ 2 -Előadó: Mátrai Rezső tanácselnök Megköszöni az elvtársaknak, hogy elfogadtak azt a javaslatot, hogy a két testület az előterjesztést együttesen vitassa meg. ügy érzi, hogy a két testület együttesen hivatott arra, hogy e fölött a terve­zet fölött vitakozzon, adjon részünkre hiralatot, javaslatot, taná­csot a kiformálás érdekében. A két Végrehajtó Bizottság véleményével még lehet az anyagon for­málni, hogy reális, a való helyzetet tükröző jelentést adhassunk a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának. Kérdést tett fel: dr. Somhegyi Ferenc, Szegner László, dr. Nagy Ernő, dr. Kemény László. A feltett kérdésekre az előadó válaszolt. Hozzászólások: Szegner László: három területtel kapcsolatban kivan véleményt mon­dani. Az első a kerületi Pártbizottság irányitó, segitő, ellenőrző tevékenysége. Ami le van Írva, azzal egyetért, ezt lehet tömörebbé tenni, és néhány dolgot még hozzátenni. Érzékelhetőbbé tenni, miben nyilvánul meg elvi irányitó szerepe a kerületi Pártbizottságnak, ho­gyan folytatja beszámoló tevékenységét, miben operatív, konkrét, és mikor és miben volt beavatkozó. Elvi irányításra jellemző: a közép­távú és hosszútávú tervek, elképzelések, koncepciók kialakításában ^ érvényesül. Beszámoltatásra példa, amikor legutóbb az apparátus ká­der- és személyzeti munkáját értékelte. Operativitásnál, konkrét­ságnál ki kellene emelni a Böszörményi út átépítését, ahol a kerü­leti Pártbizottság operatívan beavatkozott a határidőre történő át­adás érdekében. Ezt szükségesnek és fontosnak tartja érzékeltetni az anyagban, és inkább az általános érvényű megfogalmazásokat mér­sékelni . Mindenféleképpen alaposabb elemzést érdemelne a körzeti pártszerve­zetek tevékenysége, a Tanács, a Végrehajtó Bizottság munkájának se­gítésében, a helyi feladatok végrehajtásában, minősíteni munkájukat. A Tanács működéséről és tevékenységéről szóló fejezetben kevere­dik a Tanács és a Végrehajtó Bizottság munkája. Azt tudná elképzelni, hogy röviden minősíteni kell azt, hogy a Tanács hogyan tölti be hi­u------__] 1 mmmmmrn

Next

/
Thumbnails
Contents