Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1977-12-08
r ~i- 3 -Tanácsunk 84 tagja közül 23,8 % no, 9 % fizikai munkás, párttag 58,3 %» Emelkedett az átlagéletkor, az 50 éven felüliek száma 37 fő, 20 éven aluli tagja nincs a Tanácsnak. Az utóbbi években a kerületi KISZ-bizottaágtól egyáltalán nem - vagy csak igen ritkán - kaptunk olyan javaslatot, amit a lakóközösség elfogadott volna. O Tanácsunk hatáskörét ülésein gyakorolja, munkatervének megfelelően évenként általában 5-6 alkalommal ülésezik. j Meghatározó szerepének érvényesülése biztosított. Mindazokban a kérdésekben a Tanács dönt, melyeket jogszabályok hai táskörébe utalnak. A választás óta eltelt időben egy esetben sem fordult elő, hogy határozatképtelenség miatt a testületet ismételten öszsze kellett volna hivni. Ennek ellenére emlitést kell tenni arról, hogy jelentős - általában 25 % - az egy-egy ülésről távolmaradó tanácstagok aránya, mely annak ellenére sem csökken, hogy a bejelentés nélkül hiányzókat levélben rendszeresen megkeressük. Szólni ^ kell arról is, hogy jelentős azoknak a száma, akik a testület üléséről a befejezés előtt eltávoznak, s ezzel veszélyeztetik az utolsó napirendek tárgyalásánál a határozatképességet. A tanácstestület aktivitása az üléseken megfelelő. Nem vonatkozik ez általában az egyes tanácstagok aktivitására. Csak néhányan vannak olyanok, akik kritikusan, kezdeményezően vesznek részt a napirendek tárgyalásában /pl.: Kalmár L., Zsadányi J., Vass T., dr. Szebeni Sz., Nemesi T., dr. Bernáth Z., Dr. Túrán Zs., dr. Éder M., dr. Balogh Gy., Pogarasi M./. Ennél több azok száma, akik rendszeresen hallatják hangjukat, de hozzászólásuk általában nem konstruktív /pl.: Tolmár K., Kováts J., Teleki M., Tüskés Lné., Kisbabér J., Turóczy F./, I Z j