Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1976-12-14

r “i ~ 5 -A káderképzés és vezetői, felkészültség növelése szem­pontjától keávező.c hatású a v^zetőhelyottesi rendszer tudatos szélesítése is, /Kp, MOM, POP stb,/ Ahol a helyettesek beállítá­sától nem idegenkedtek, ott az előléptetések többsége is ebből a körből került ki, A káderpolitikái gyakorlatban újabban nagyobb mérték­ben tervezik a munkások legjobbjainak vezetőtisztségokbe állítását is. Ennek érdekében különböző szerveknél külön felmérések, képzési és továbbképzési tervek is készültek. /MOM, KÉV/ E tervekben nem túlzottan nagy a számításba vett,és nagyon' kevés a már vezetővé elő is léptetett munkáskáderek száma. Az idevonatkozó előkészület­­tekből megitélhetően a következő években a munkások vezetőfunkció­ba állításának valamelyes növekedése várható, ^ IV, Káderminősitési munka A KB határozat végrehajtása során a pártszervezetek -• az állami vezetőkkel és tömegszervezetelckol összehangoltan - tervszerűbb és fokozottabb igényt támasztottak a minősítést vég­zőkké löszömben is. Mindenütt minősítési ütemterveket készítettek, amelyekben előirták a minősítések időpontját és a végrehajtás fe­lelőseit. A minősítések tartalmilag is alkalmasabbá váltak a minő­sített dolgozók politikai, szakmai és emberi fejlődésének elősegí­tésére, A minősítések általános színvonala javult és reálisabb ké­pet ad arról, hogy a vezetők mennyiben felelnek meg a hármas köve­telmény szerinti magasabb követelményeknek és milyen eredménnyel foglalkoznak az utánpótlás nevelésével. A minősítések többsége egyértelműbben tartalmazza a ^ minősítettek pozitiv és negatív tulajdonságait és a korábbi gya­korlatnál valamivel kritikusabban veti fel velük szemben a hibá­kat és kifogásokat, A minősítésekben rendszerint meghatározzák azokat a követelményeket is, amelyeket a minősítettekkel szemben perspektivikusan támasztanak. A hatáskörbe tartozók minősítése a pártszervek vélemé­nyének kikérésvei történik, A választott szervek testületi üléseken foglalnak állást, amelynek alapján a párttitkár, a minősítések le­folytatásánál testületi álláspontot képvisel, A minősítők a pártszervezeti véleményen túlmenően a társadalmi szervektől és mindgyakrabban a minősített vezető környe­zetében dolgozó személyektől is véleményt kérnek. Ez a minősítési demokratizmust fokozó gyakorlat azonban még nem általános, inkább csak egyes szervekre, vagy a minősítők egy részérerjellemző. 0MH2446 l-­­_J

Next

/
Thumbnails
Contents