Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1976-03-11

- 2 -A patronáló pártvezetőségi tag is résztvett a párttit­­kár elvtársak beszélgetésén. A dános Kórházban tapasztal­ható bizonyos bizonytalanság még mindig érződik, ez ki­derült a párttitkárokkal folytatott beszélgetések során. Nem látnak perspektívát maguk előtt, igy a velük való beszélqetés során erre is ki kellett térni. A bizonytalan­­sáquk eqyik oka, hogy a szakmai és a pártmunkájukat nehezen tudják összeegyeztetni. A szakmai előrehaladásban sokat je­lent, ha minél több szakdolgozata jelenik meg, erre azon­ban kevés idejük van. Többet kellene a vezetőségi tagokra háritani, lassan átadni a párttitkári funkciót. Felvetették továbbá a párttitkár elvtársak, hogy az a né­zet még nem szűnt meg, hogy "én műszerem, en osztályom . Erre konkrét példaként említi meg Rácz elvtársno, hogy a kórházban egyik betegnek respirátorra volt szükségé, azon­ban azt nern engedték más osztályra átszállítani, így a ')e~ teaet kellett más kórházba vinni.Ezzel kapcsolatban vizsgálat ^ A párttitkárokkal való beszélgetés során merült fel az a téma is, hogy a káderutánpótlást nem látják biztosított­nak az új rendelkezések alapján. Az osztályvezető vőorvo­­sok, akiknek megbízatásuk lejárt, elmennek, de utánpótlá­­suk nincs időben biztosítva, s ezt az egészségügyi ellátás sinyli meg. Későn adják fel a pályázatokat az Egészségügyi Közlönyben. , . , Az eoyéni beszélgetésekre is rányomta bélyegét a János köt - házban lévő problémák. Minden évben el kellene rendelni a taqkönyvcserét, vagy az egyéni beszélgetésekre köteleznék a vezetőket, mert ezek a beszélgetések a tagság es a veze­tők között igen hasznos - ilyen vélemény alakult ki. A taqsáq úgy'nyilatkozótt, hogy az egyéni beszélgetések őszinte, nyilt, kritikus, elvtársi légkörben zajlottak le. /_N Kiss László, a Testnevelesi Főiskola paittitkára. A beszélgetések hivatalos előkészítése a főiskolán is meg­­történt, A párttitkárokkal való beszélgetés nagy hatással volt rám. Az előzetes tervektől kicsit eltértünk, az alap­szervi titkárokon kivül meghívtuk a pártcsoport bizalmia­kat is. Ennek nagyon jó hatása volt, melynek tapasztalatát fel kellene használni a továbbiakban. A pórt politikájával kapcsolatban egyetértés van, semmi olyan kérdés nem merült fel, amelynek alapján a párt poli­tikáját, vagy a kongresszusi irányelveket vitatni vagy ér­telmezni kellett volna. ...... .... . Eddig olyan elvtársakkal beszélgettünk, akikkel együtt dol­gozunk, tehát itt a szubjektív feltételek adottak voltak. Az Intézkedési tervek előkészítése előtt ronsosnak tartot­tuk rögzíteni, hogy a beszélgetések ne hivatalos, hanem őszinte jellegűek legyenek. A beszélgetéseket komolyan te­szik, készülnek rá, várják az elvtársak. r n t ----=j

Next

/
Thumbnails
Contents