Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1975-10-02

r “i- 2 -A tanács, az üzemek és intézmények vezetői számos intézkedést tettek a határozat végrehajtása érdekében a helyi erőforrások és lehetőségek feltárására, azok realizálására. Az e téren elért viszonylag gyors eredményt jelentősen befolyá­solta, hogy a különböző intézkedések társadalmunk nődolgozói mel­lett szinte kivétel nélkül minden más réteget, de elsősorban a családokat érintette kedvezően. A kerületi PB és a helyi pártszervezetek rendszeres időszakonként visszatértek a feladattervek menetközben! végrehajtásának ellen­őrzésére. A választott testületek üléseiken rendszeresen elemez­ték a nők társadalmi, politikai helyzetét, ennek ismeretében ha­tározták meg a konkrét feladatokat, a párt nőpolitikái elveinek gyakorlati megvalósitását. Különböző választott testületi üléseken, taggyűléseken, napirendre tűzték elsősorban a mozgalmi szervek, esetenként az állami vezetők beszámoltatását a végrehajtásról. így például a kerületi PB párt­bizottsági és végrehajtó bizottsági ülésen, igazgatók és párttit­károk csoportos megbeszélésen; a területi pártszervek saját fóruma­ikon. Egyes pártszervezetek részéről a jövőben nagyobb igényt kell támasz­tani az állami vezetők testületi fórumon történő beszámoltatására. Pártszervezeteink szinte kivétel nélkül a határozatnak megfelelően biztosították a nőfelelősi rendszer és a nóbizottságok kialakítását. A korábbihoz képest eredményesebben segítették pártszervezeteink a tömegszervezetekben, mozgalmakban dolgozó kommunistákat, rendsze­res tájékoztatást adtaka nőket érintő időszerű politikai és gazda­sági kérdésekről. A nők körében végzett politikai munkában egyre inkább előtérbe ke­rül a nők szerepe a szocialista épitőmunkában, a nők közéleti akti­vitása, politikai, szakmai és általános műveltsége. A szakszervezetek a kezdeti bizonytalanság után egyre inkább foko— ^ zott felelősséggel foglalkoznak a nők politikai, kulturális neve­lésével. Mind hatékonyabban lépnek fel az érdekjsvédelmi ^feladatok végrehajtásáért. Menetközben figyelemmel kisérik a^felsőszintü jogszabályok helyi végrehajtását és az adott lehetőségek birtoká­ban, javaslatot tettek a nők helyzetének javitása érdekében. Pl. MOM, Posta, OTP, IKV. Segítették az "egyenlő munkáért egyenlő hér" érvényesülését, a gyer­mekes anyák, a gyermeküket egyedül nevelő nők helyzetének vizsgála­tát anyagi, erkölcsi támogatását. Pl. OMH, MOM, KFKI, Tanács. A szakszervezeti választások során létrehozták a nőbizottságokat, amelyek vezetője tagja a választott testületnek. A nőbizottságok munkájukkal segítették a nők fokozottabb közéleti aktivitását, a különböző nőket érintő politikai, társadalmi rendezvények lebonyo­lítását, a nők munkahelyi szociális problémái feltárását és megol­dását. Az állami vezetés felé egyre megalapozottabb igényekkel lépnek fel. 1 ^ Á l :— |

Next

/
Thumbnails
Contents