Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1975-10-02

KISZ szervezeteink egy részénél sor került s nőfelolősök beál­lítására, okik egyben résztvesznek a nőbizottságok munkájában. Az olapszervezetok egy részében non megoldott a nőfelolősök beTM állítása, pl, Krisztina Távbeszélő Üzen, ÁFÉSZ, Kevés kivételtől eltekintve KÉSZ szervezeteink nunkáját a hatá­rozat megjelenését követően fellőne!Ülés jellemezte, májd vissza­esés tapasztalható, A KISZ alapszorvozetok döntő többsége non tért vissza e témára, A választott testületek non fordítottak kellő figyelmet a fiatal nők különböző rétogoinok sajátos prob­lémáira, KISZ szorvozoteink a jövőben /különösen ott, ahol nagy lét­számú nődolgozó van/, elsősorban testületi Üléseken tűzzék na­pirendre és vizsgálják a fiatal nők helyzetét, tegyenek konk­rét javaslatokat a helyi párt, szakszervezet és állami vezetés felé a meglévő problémák megoldására. Politikai nevelő munká­val segítsék elő a fiatal nők politikai, szakmai és általános műveltségének növelését, a közéletbe való bekapcsolásukat., A Hazafias Népfront a Központi Bizottság határozatának megfele­lően torüloti munkájában a Tanács különböző bizottságaival együttműködve dolgozik a nők politikai, szociális helyzetének, valamint a szolgáltatások javításának érdekében, A Hazafias Népfront bizottságnak 38, az elnökségnek 9 nőtegja van, A 8 működő bizottság közül háromnak nő a vezetője^. A HNF-n belül 7 tagú vezetőséggel a Nőbizottság önálló bizottságként működik, A lakóterületi aktívák száma kb, 15o fő, A Nőbizott­ság tagjai és aktívái résztvesznek a tanács egyes bizottságai­nak munkájában; u,m,t lakásügyi társadalmi bizottság, művelő­dési és ifjúságpolitikai bizottság, a gyámtőrülőthoz kapcsolódó tevékenységben az egészségügyi bizottság munkájában, az ellátá­si és szolgáltatási bizottságban. St.sz.: 84o r ~i- 5 -i l-----------------------------------------------------------------------------------15--------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents