Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1974-11-28
Iák belső dekoráció j&in&k elkészítésére. A Normafa utón épülő loo férőhelyes óvodát 1975* alsó félévében szeretnénk átadni.. 1976-ra tervezünk egy loo férőhelyes bölcsőde átadását. Kerületünkben hét kispálya készült el. Három a MOM-parkban, négy pedig általános iskolákban. A Budaörsi úti csomópont építkezésével össze függés bán 77 lakást kell szanálni. Ezzel összefüggésben sor kerül a Jagelló ut ás a Böszörményi ut burkolatának felújítására. Gondunk, hogy a három kispályára a MŰM park területén felvonulási épületet akarnak hűteni. A MOM-parkban létesítendő tanuszoda témája is előkészítés előtt van. Az összeg viszont olyan nagy, hogy az 1975-as évben megvalósításának realitása nincs. A TK 16 tantermes iskolájának alagsorában tanmedencét építenénk. A Fővárosi Tanáccsal ebben megegyeztünk, ők is, a Minisztérium is támogatja ezt anyagilag és a kerületi Tanács pénzéből is tudunk erre áldozni. A parkok takarításában 219 fiatal vett részt. 264 társadalmi munkaórát végeztek. A Martinovics-hegy pihenő-parkká történő átalakítása kb lo millió Ft-os beruházást igényel. A munkálatok 1975- ben kezdődnek, és kb 1979-ra fejeződnek be. A KI6Z Bizottsággal közösen pályázatot hirdettünk az iskolák részére, $o év egy története címmel. Tovább folyik a testvér-megye-kapcsolat. Három Tolna megyei festő kiállítására került sor a kerületi Tanács épületében, és ugyancsak három XI1. kerületi festő állitott ki Bzekszárdon. Hazafias nevelés céllál pályázatot hirdettünk a pedagógusok részére, A MOM-parkban sor került a szovjet hősi emlékműnél a márványtáblák felavatására, melyen a hősi halált halt katonák névsora található*. Megindítottuk a mintákért akciót. Sok a jelentkező, loo ezer Et-rOt tűztünk ki azok részére, akik kiemelkedő munkát végeznek. A pénzt egy utca kapja és útkarbantartásra, közművesítésre használhatjákfel, melyet kívánságuk szerint végzünk el. /-\ Az iKV megindította a házfelügyelők között a tisztasági mozgalmat. Járdaépítésben eddig kb 5oo ezer Ft-os társadalmi munkát végzett a lakosság. A kommunista műszakokból befolyt összegek befizetése folyamatosan történi k. Honvéd et.: He. a sportpályákat igénybe kell venni az útépítésnél, akkor még előtte meg kell állapodni az építő vállalattal, hogy a munkálatok befejezése -.tán a pályákat hozzák rendbe. Juhász et.: 1974. április 4-én ünnepélyesen a kerület ifjúsága 5o ezer ~ társadalmi munkaórát vállalt. Jelenleg 71 9&9 órát dolgoztak a fiatalok. Ebből 24 ezer órát szüreteltek. Kultűrprogramokkal kapcsolatban: a Tanáccsal együttműködve irtunk ki pályázatokat. Problémaként jelentkezik, hogy a PB ide vonatkozó határozatát a pártszervezetek egy része nem vette komolyan. A jelentős intézmények közül a DW Közért, Kézmii nem veszi ki részét ezekből az akciókból. Nekünk 25o ezer i't-ot be kell fizetni a vietnami iskolára* erre Bp-i PB Határozat van. Erre a pártszervezetek figyelmét is fel kellene hívni. Javaslom a VB-nek, hogy ismerje el azon intézmények tevékenységét, amelyek ezen akciókban kiemelkedő tevékenységet végeztek, és l------------ 2 -