Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1973-12-20

- 6 -Felvetették, hogy hasznos lenne munkásőr-klubot létesíteni. Oktatással kapcsolatban felmerült olyan javaslat, hogy speciális szakkérdésekben kapjanan tájékoztatót. Hasznos lenne, ha a Budapesti Parancsnok­ság mellett előadói iroda_létesülne, hogy olyan eloado tartsa a tájékoztatót, aki érti a témát. Megvizsgáltam a munkás őrök keresetét, l'íem tapasztaltam olyan dolgot, hogy sima munkabérrel számolják el, amikor szolgálatban van. Az egyik munkaügyisünk és az egyik szakaszparancsnok között súlyos személyi ellentét van. Beszélgettem ezen a területen dolgozó munkásörökkel, akik nagyon ölesen vetették fel ezt a kérdés, A témáról tájékoztattam a ELV Pártbizottságát. Povorai elvtárs á“\ —-------------­Én szakaszgyülésen vettem részt a Postánál, és a MOIu-ban, A résztvevő elvtársak olyan alapszervesethez tartoznak, ahol a párttitkár munkásőr. Bem azt várják a munkásőrdk, hogy magas szintű vezető legyen munkásőr, hanem, a közép­szintű vezetőket várják magrak közé. _ A kiképzési tervben szerepel a politikai képzés, __ Felvetették azt a gondolatot, hogy amikor kiképzésre mennek, mindenki indulásra kész, mégis órákat kell várni. De a munkásőri tevékenységnek nemcsak a nehéz, de a szép oldalát is hangsúlyozták. Földes elviárs KFKI-s munkás őrökkel beszélgettem. Sokan vannak a v .3-ben, akik ismerik ennek a fejlődését. Az elmúlt évek alatt nagyon komoly eredményeket értek el, egyik bázisa lett kerületünknek. A KFKI Pártbizottsága, Hegedűs elv társ _ támogatását igénylik, érzik. Az a véleményem alakult ki, hogy a KFKI-bán sincs a helyén a téma, ami a_közép­szintű vezetők munkásőri tevékenységét illeti. Egyetlen középszintű vezető nincs és nem. is volt munkás­­őr. Felvetették a KFKI munkásőrei, hogy a KOM-bán a Posch elvtárs is volt munkásőr. Felmerült a túlzott öntudat kérdése; „ , Kétségtelen, hogy a történelmi fejlődés nehézege miatt nem tudták azt az elismerést kivivni, amelyre szükség^ ^ lenne. Itt sok múlik a pártszervezetek propagandamunkában. Jelentkezik az a probléma, hogy sok középszintű vezető lóg; snak tekinti e tevékenységet, és a munkás örök bére­zésében éreznek feszültséget. Felvetették, hogy különösen az uj fegyverekkel kapcso­latán szükséges komolyabb egymüttműködés a honvédséggé!. A beterjesztett anyagot jónak tartom, elfogadásra javaslom. IL___*__ r n

Next

/
Thumbnails
Contents