Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1973-02-15
Az elmúlt kát évien az intézet vezetője egy-egy értekezletet tartott a másodorvosokkal, ah^l részint a másodorvosok mondták e'1 problémájukat és kértek carra megoldást* részint az igazgató főorvos mondta el mit vár a másodorvosoktól* Úgy látszik, hogy ezen értekezletek megtartását is célszerű lenne - főleg ha az Intézet növekszik - gyakoribbá /félévenként/ tenni* Az egész főorvosi kart érdeklő megbeszéléseket a hetenként rendszeresen megtartott referáló üléseken folytatjuk* Egyes betegosztályok, gazdasági részlegek rendszeres munkaértekezleteket tartanak* Az Intézet működéséről, uj feladatairól, főbb fejlődési mutatóiról a szakszervezeti taggyűlésen számolunk be, A munkahelyi közérzetet többek között a munkaerővándorlás is jelzi* Intézetünkből 1971-ben 15 dolgozó /6*1 %/, 1972-ben 12 dolgozó /4.6 $/ távozott más munkahelyre* A jó közérzetet segiti az is, hogy a vezetők beosztott dolgozóikkal olyan hangon beszélnek, amely emberi méltóságukat tiszteletben tartja? és a megbecsülésüket érzékelteti. Ezeken kívül természetesen a jó közérzetben szerepet játszanak ^ a létrehozott szociális létesítmények és nem utolsósorban a megfelelő bérezési és jutalmazási elvek gyakorlata is* /A takarítóink - egy kivételével - 1972 decemberében a bérmegtakarításból 6*-7oo*- Et Összegű jutalmat kaptak a rendszeres évi jutalmazási alkalmakon kivül*/ A műnkafegyeiemmel kapcsolatosan tapasztalataink általában jók, Tapaszt aljuk azonban egy-két dolgozónknál azt is, hogy elégséges leterhelés hiján másokat is akadályoznak munkájuk elvégzésében, Itt még van javitárival ónk. St> sz.,; 2ol r i- 4 -i----------— —