Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-12-14

A népgazdaság fejlesztését, a dolgozók munka-és életkörülmé­nyeinek javítását szolgáló párthatározatok, a Központi Bizott­ságnak az államélet, az állami oktatás fejlesztésére vonatko­zó határozatai átgondolt, körültekintő, színvonalas munkát igé­nyeltek a végrehajtásban. A felsőbb szervek és a kerületi, pártbizottság elmúlt 2 évi ha­tározatai végrehajtása kerületünkben is a szocializmus maga­sabb szintű építését szolgálják. Pártbizottságunk munkája során arra törekedett, hogy kerületünk­ben minden erőt mozgósítson e cél valóraváltásának elősegítésére, a. / Bel- és külpolitikai eseményekre történő gyors, alapos és őszinte reagálással, helyi konzekvenciák levonásával biztosítottuk a szemlélet és cselekvés egységét. b. / Az értékelő és beszámoltató munka rendszerének kialakx­tásával, következetes alkalmazásával a párt vezető sze­repének, politikájának konkrét megvalósítását, érvénye­sülését szolgáltuk. Példát mutattunk, ösztönöztünk ezáltal pártszervezete­ket is. c. / Következetes kádermuhkával az elmúlt két év alatt minő­ségében és összetételében is kedvező fejlődést értünk el •*, • kerületünk állami, adminisztratív és mozgalmi eletebe.ru Önállóságuk figyelembe vételével hatékonyan segítettük pártszervezeteinket a szükséges es indokolt káderlépá— sek kezdeményezésében, a véleményezési jogkör gyakorla­ti érvényesítésében. 1"/ Az álapszervezeti élet fejlesztése pártbizottságunk mun­kájának központi kérdésévé vált. Testületi üléseken, a helyszínen elvi, módszertani, gyakorlati segítséget adunk, konkrét kérdések rendezésében résztveszühk, közreműködünk a párt és gazdasági vezetés együttműködésének fejleszté­sében. I-------------^ ~------J r -n- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents