Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-11-09

vttt. ELEKTRONIKUS kutatások A megelőző évek munkáinak szerves folytatásaként az Elektronikus Főosztály az elmúlt három év folyamán teve­­kenyaégat a számitógáptechnika, a azámitógép rendszerek területére koncentrálta. Az "analizátor korszakot 1968- 1969-től az intézet méréai-adatgyüjtéai, adatfeldolgozási rendszerének fejlesztési időszakra váltotta fel. Járt te­­h hinthetjük a beszámolási időszak fő feladatának, amely köré számos, későbbiekben önállóvá fejlődött téma osop ír­tosult• Az intézeti nagyberendezések által szolgáltatott mérési eredmények, informáciők korszerű gyűjtését, kezeleset, fel­dolgozását szolgáló egységes alközponthálózat kiépítésé az előzetes terveknek megfelelően folyt és az 1969-1970-ben■ kiépített szilárdtestfizikai alközpont és kémiai alközpont, valamint 1971-ben a magfizikai alközpont és a felújított gyorsító alközpontjának kialakításával befejezettnek tekin -hét ő. A szilárdtestfizikai alközpont egyrészt a spektrométerek, másrészt a Mössbauer mérések kiszolgálását végzi, két szi­multán mérési lehetőséggel. A magfizikai alközpont tbbbpa­­raméteres neutronspektroszkópiai méréseket tesz lehe öve, mig a felújított gyorsítónál elsősorban amplitudóanalizis­­re, valamint szögeloszlás mérésére alkalmas az alkbzpon . Mindkét legutóbb elkészült alközpont uj vonása a mar meg­lévő alközpontokhoz képest, hogy a mérési eredmények gyűj­tésén, előzetes feldolgozásán kivUl a méréssel párhuzamo­sán lehetőség van a kísérleti berendezések egyes páráméte-. reinek állandó figyelésére és szükség esetén korrigálására. r nm - 32 -I-------------s--------ZJ

Next

/
Thumbnails
Contents