Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-11-09

VII• számítástechnikai kútatások A Számítástechnikai Osztály feladatainak meghatározásánál abból indul ki, hogy elsőrendű feladata az intézet közpon­ti számítógépparkjának jó hatásfokú műszaki és software üzemeltetése. Ez azt jelenti, hogy egyeb továbbá felada­tokban való részvételét a fennmaradó kapacitások merte hez igazítja. Ezen kapacitásával az osztály már 1971- en részt vállalt a Számítástechnikai Központi fejlesztési fi. Programból" az MTA "Számitágtechnika alkalmazasa c. kutatási feladat keretében. A fentiek alapján a Számítástechnikai Osztály munkája 1969- tői 1971-ig három téma köré csoportosult: 1. Az intézet központi számitógépparkjának műszaki és software üzemeltetése A Számítástechnikai Osztály az IC* 1905-ös számítógépet. illetve az 10T 1905-ös és a TEA 1001-es számítógepekből álló kettős-rendszert üzemelteti. A hardware feladat ^ egyrészt az állandó megelőző karbantartás, a berendeze­­-T sek időszakos karbantartása, másrészt az üzemeltetés^ színvonalának emelését szolgáló segédberendezések fej­lesztése, illetve uj berendezések illesztése, üzembe állí­tása /ezen feladatokkal egyben megoldódott az üzemelte o mérnökök színvonalas foglalkoztatásénak problémája/. A software üzemeltetés az operációs rendszer és a Prog­ramkönyvtár karbantartását, szerkesztését, rendeltetes­­szerü használatát, valamint a felhasználok reszere kon­zultációs és továbbképzési lehetőségek biztosítását je­­lentette. L -------------“-------;J r ~i- 28 -

Next

/
Thumbnails
Contents