Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-11-09

r , ~i A gyakorlati eredmények közül ki kell emelni az aktivációs analitikai eljárás és a hozzá kifejlesztett laborator széleskörű alkalmazásét, amely az acélgyártásban, a fe zetőiparbln, az izzólémapgyártásban a termekek minősegének javításán keresztül jelentős gazdasági eredménnyel j . Részben nemzetközi kooperációban kiemelkedő eredmények születtek az izotópeffektusok és a forroatomok kémiája terén. A KFKI tevékenységét az atomenergiai kutatások területen az e’mult három évben az jellemezte, hogy viszonylag sze­rényteretek között művelte a reaktorfizika- és technika néhány fontos területét, többek között a reaktorzonak mére­tezésére alkalmas számítástechnikai modell kifejleszteset éa tökéletesítését. Közreműködött a Budapesti Műszaki Egyetem tanreaktorának tervezésében és létesítésében, valamint a "Szever kis atomerőmű tervezésének és gyártásának elokesziteseben. Résztvett a hazai atomerőmű műszaki terveinek az atomsorompó egyezmény hazai adaptalasaban. az izotóptermelést és egyéb célokat szolgáló WESZ-M kutató­­reaktort. 1971-ben a KGST keretében nemzetközi egyu kö:ésre alapozva programot indított, a 100 »-oa.nyomot £ Zes atomerőmű reaktorfizikai kérdéseinek vizsgalatara /ZR program/• A mérés és számítástechnikai tevékenység kiterjedt mind a "software" mind a "hardware" kutatására és fejlesztésére. Az első csoportban a számítástechnikai módszerek alkalma­zása. numerikus analízis, rendszerprogramozás es fejlesz­ti, az intézet központi számítógépparkjának uzemeltetese szerepelt a feladatok között. ' a W l '---------------­. _ _______ .. ______ _________________________

Next

/
Thumbnails
Contents