Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1972-05-18
r ... ~i DK TÓTH ET Közelebb kerültünk a közoktatáshoz és az Arany János tantestületéhez. Az előterjesztés és a VB vitája bizonyltja, hogy szükséges volt napirendre tűzni és továbbra is napirenden tartani e témát. A X.Kongresszus és a KB közoktatást célzó célkitűzéséit ügyelem— be kell venni, a kerület igényeinek kielégítése céljából pedig hosszutávu tennivalók vannak. U.;y itéli meg, hogy alapos előkészítő munkát folytatott Békési et. és az Intézet tennivalóira irányította minden xigyelmóc. ügy érü, az intézeten belül is javítani kell a munkát, de az iskolavezetés őszinte helyzetképet adott erről és Boros et. is segített. A VB. tagok szokásos módon helyszíni tapasztalatokat szereztek és a -elsőbb szervek hozzáállása is jó volt - tapasztalataink szerint. Most már a cselekvésen van a hangsúly, s ehhez a felsőbb vezetés minden segítséget megad. A gondok és problémák szubjektív és objektív lehetőségeiről beszelt és a kialakult állapotokat összegezte. A Vita alapján a VB megállapíthatja, hogy a nehézségek ellenere is az oktatómunka és a kísérletek pozitívak, eredményesek, kiismerés illeti az iskola vezetőit és a tantestületet is. Magyobb a belső társadalmi munka, mint ahogy azt a jelentés érzékelteti. A vezetés és a pártvezetés munkáját is emelni lehetne, őszintén szembe kell nézni a tényekkel. Nincs megkötve a vezetés keze, minden lehetőséget ki lehet és kell használni. Úgy érzi komplex tennivalók vannak.'/Főv.Tanács, Tuci. Akadémia, OPI stb./ és a kerületi KISZ bizottságnak is van feladata, /üzemek iskolai patronálásáról és a segítés-adásról beszélt/. ' Intézkedési tervet kell készíteni az előterjesztés és a vita alapján. Meg kell nézni, ki mit tud tenni és adni. A tudósok is adhatnak segítséget ebben a munkában. Jó lenne, ha mégegyszer összejönnénk és megnéznénk: ki mit tudna tenni az ügy érdekében /Kiflii stb./ ezt foglaljuk össze s az Arany János is - feltárva a belső tartalékokat - fogalmazza meg mindezt. Egyértelműség szükséges az jdcola munkájában és a kísérleti munkában. El kell dönteni,'hogy a központi irányítás az OPI-hoz tartozzon-e. A profiltisztítás szükséges a kísérleteknél és az iskola struktúrájában is. l------