Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1972-05-11
JUHÁSZ ET /KISZ titlc./ 1971. évi pártértekezlet kapcsán sokat foglakoztunk a lakóterületekkel. Akadályozó tényező viszont, hogy két utat habáróztak meg a lakóterületi munkával kapcsolatban. A fiatal rétegeket mozgósítani, a kerület társadalmi vezetői részéről pedig a kialakult munkastílust átvenni. Probléma még:a lakossággal kampányszerűen foglalkozunk, ezzel nem érünk el célt. Tehát a munkastílussal van baj. Szerinte zárt területen /Klub/ foglalkozni nem lehetséges, mert ha kulturáltan nem tudnak összejönni, akkor más munkát sem lehet tőlük elvárni. /Részletezte a Jókai Klub helyzetét/ r' POZSONYI ET Egy időben nem mehettek be a Jókai Klubba fiatalok, a pártkörzetek viszont jól hozzáálltak a témához, sok fiatal szórakozását megoldották már. Az eredményes munkához sok anyagi előfeltételre volna szüksége. FÖLDES ET Az utóbbi két évben úgy érzi, mintha kerületi lakos volna. A HNF munkájában érez fejlődést. Az anyagból nem derül ki jelentős változás és fejlődés, nem látja hogyan kellene ezt megoldani. Politikai munkáról van szó, ugyanakkor a kerület p ár bala ps z erv ei nek kellene a munkát irányítani. Úgy látja, hogy szervezési hiányosságok vannak. Az anyagban tárgyalt fiatalok ügyével foglalkozni kell. /szórakozasi lehetőségek, club-élet/ Ki kell adni feladatként s megnézni, hogy a lakóterületi pártszervek mit tegyenek és tehetnek, hogy munkájukat ne kampányszerűen, hanem szervezetten végezzék. SZABÓ ET A pártszervek főleg az üzemekben folytatnak pártmunkát. Itt a lakóterületen ismeretlen dolog a régi káderek befolyása. A körzeti pártszervek kis területtel rendelkeznek, s a Tanács apparátusa sincs jelen aktivan a területen. A fiatalok nemcsak a szórakozás, hanem a terület továbbfejlesztésén és terveink megvalósitásán is dolgoznak. Feladat: jobb tömegkapcsolatot kell kiépíteni. r n- 5 -l----------------------------------------------------------------------------1-----------------------------------------------------------_i