Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-02-03

r n ^ v- 11 H­VB megállította, hogy a KÉV Kelet-nyugati XI, vonal,szakasz szociaLista szerződésben vállalt fel­adatait határidőre teljesíti ás, hogy a vállala további ''erőfeszítéseket is h-Vpes tenni a főváros közlekedési kultúrájának javítása érdekében, A KÉV állami vezetése 1971* december 1-ig intéz­kedési tervet készített a VB vita során, megfogal­mazódott kérdések végrehajtása céljából, A KÉV pártbizottsága decemberben pártbizottságig P ülésen számolt be a végrehajtó bizottsági vitáról, a tapasztalatokról, feladatokról* 15,/ icxn. december 2, Végrehajtó Bizottsági ules Végrehajtó Bizottság tárgyalta a BEI pártbizottságá­nak jelentését az intézetben folyó káaer- és szemelyze­ti munkáról* A Végrehajtó Bizottság megállapította, hogy az intézetben a hármas követelménynek megfelelően 0 foglalkoznak a káderekkel. A VB úgy határozott, hogy az Írásos előterjesztés és a vita alapjába OKI pártbizottságot és az áLapszorvezeti titká­rokat tájékoztatni kell december 3o-ig, továbbá a szerzett tapasztalatok alapján a Végrehajtó Bi­zottság úgy határozott, hogy 1972. I, félévében kerületi titkári értekezleten tárgyalja a személy­zeti és kádermunka gyakorlásának tapasztalatait* Második napirendben a Végrehajtó Bizottság a kerületi Tanács előterje sertésében tájékoztatót fogadott el a lakásfelmérés és lakásigénylés tapasztalatairól, a meg­oldás perspektívájáról* ■ bt, , I fegséSk-._______,____—---------------------------------—:--------------------------------------------—r

Next

/
Thumbnails
Contents