Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1972-12-14

r h- 38 -, . Qi ovitésára megjelent kornu.n,/­A határozott időre szóld területen nem jelei, f <■> b'"r határozat bevezetése korai lenne. A továbbiéjleaztós ennek értékelése ma még tulségo határozott időre, hanem érdekében felvetődött «J27*llL°zerz6 dni a kutatókkal, határozott feladatra helyzetéról szóló határozatokból adódó hí ifjúságpolitikáról ézmények párt és állami vezetese az e f ladatok megoldásával az ozott> A határozatok végrehajtás, múlt időszakban intenziven Begnyugat.ónak látszik, gon­a tudományos kutatna erű get egyetemet végzettek számár, dót jelent azonban a fiataX> a kutatói munkahelyek biztosi • dolgozói a 44 órás mun-A költségvetésből finanszirozott kutatóhelyek kahét bevezetését várják. n merümek fel az egyes kutató-•jsrtírrjsss.—-«—— lési lehetőséget bővítését igényli . a^fr^tóhe-lyek kapcsolatai ^ kapcsolatai tovább fej-Az elmúlt időszikban kutatőhe eredményei országosan is kiemel­lődtek. Egyes intézeteink nemzetkoz^^ a tud»mónyus munka szocialj - kedőek, nem lehetünk azonban e ge kapcsolatokban még síi­ta integrációjának bonyolítás egyes intézmé­fordul a formális elem - admini ^kató Intézet/ egyszerűm -W6k vonatkozásában /pl.^ még indokclatlanul bürkrati­­dött operatívabba vált, bús. . Tatai széled körben kiterjedtek. Megnct kutatóhelyek belföldi ***">£*'£**** kialakulni az együttmük­­,z intézmények közötti *°°Per ’t és ^iskolákkal kutatóhelyem! dés megfelelő formái. Az •■**-""** Müszaki Egyetem ás a BtX kapcsolata jó, külön *"^ehBt/hosszutávu együttműködési szor­­között néhány héttel ezelőtt létreh ZŐaé3‘ , é3 evezetek aénkéjaj^uapmáffi^^ a pArtbizo^^fí és partezerv^----------------­Qi.rftk végr3hajtása__teren erősödött, . »««»*<■•“ c.rrr.«.”«««....»»— őrzése síl ---------—---------~\

Next

/
Thumbnails
Contents