Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1972-12-14
J— —I- 31 -közökkel történő segítése kell, 'nogy meghatározza* Nyilvánvaló, hogy fő erőinket az egészségügy helyi erőkkel megvalósítható szocialista irányú továbbfejlesztésére kell koncentrálnunk. A szocialista vonások erősítése számos részfeladat következetes megvalósítását tételezi fel. Ezek: — Szocialista egészségügyi szemlélet kialakítása*- Magasszintü ellátáshoz szükséges kvalifikált egészségügyi dolgozók biztosítása. — Az úgynevezett progresszív gyógyítási koncepció minél következetesebb végrehajtása.- Az állam által egyértelműen szavatolt ingyenesség következetes megvalósitása. Ezen négy tényező közül az első háromban tevékenységünk egyértelműen pozitívnak mondható, s a negyedik tényező esetében orvosegészségügyi közvéleményünk nagy részében az egészséges elvárás megfogalmazódott, Az .első három tényező a párt vezető szerepének érvényesítesén, a párt belső életének továbbfejlesztésén keresztül valósitható meg. Pártszervezeteink ezen a téren tettek a legtöbbet. A helyes szemLélet kialakítása, amely valamennyi kérdés megoldásához feltétlenül szükséges $ munkánk legnehezebb kérdése. Nem egyszer nehéz eldöntenijhogy a felvetett egészségügyi igények ténylegesen a reális igényeket tükrözik-e, avagy egyéni érdekeltséget takarnak* Ha a kérdésekre egyértelműen akarunk választ kapni, az intézmények dolgoz0inai: széleskörű információjára kell támaszkodnunk* Ez csak az intézményi demokratizmus következetes megvalósításával lelietseges és ebben a kérdésben pártszervezeteink a pártértekezlet határozatának megfelelően komolyan előreléptek. l _.......................— j *