Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1971-06-10

- 3 ~ A hivatal szervezeti változtatásával egyidőben munkakapcsolatok tekin­tetében közelebb kell kerülniük egymáshoz a központi osztályoknak és a kirendeltségeknek is. A .jelenlegi helyzet szerint a hivatal elnöke gyakorol felügyeletet a kirendeltségek felett, elnökhelyettese pedig a központi műszaki osztályok felett. Bbfeől fakad az az igény, hogy a köz­­oonti műszaki ^ osztályok szeretnék gyakrabban látni sajat;területükön a ' hivatal 'el'nokéF, a "l^irencíelYségek pe^g elnokhel'yettesétk Minden koordiná­­ro /funkcionális/ osztály ugyanis egyaránt’ foglalkozik" a központ és a kirendeltségek ügyeivel, ha nem is azonos arányban. A^fént vázolt szakmai jellegű vitái: mellett merülnek fel érdekellentétek bérgazdálkodás, anyagi ösztönzés területén is. A jelenlegi rendszer több kritikát váltott ki, például: az összkeresetek elemzésének szükségessége, a bérfejlesztési keretnek az alapbérek arányá­ban történő keretlebontása, amely a magasabb beállási szintű területeket egyre erősiti, a túlzott egyenlősdi irányában érvényesülő nyomás, stb. ^ Mindez arra utal, hogy anyagi ösztönzési rendszerünket a jövőben szüksé­ges felülvizsgálni. Megoldás előtt álló problémáink önkritikus feltárása is bizonyitéka an­nak, hogy a pártvezetőség és a gazdasági vezetés közötti együttműködés jó, amely határozottabb hangsúlyt az uj mechanizmus bevezetése idejében, illetve annak szellemében történő hatáskörök decentralizálásával nyert. Az uj mechanizmus bevezetésével összefüggésben megjelent KB határozatok - mint a tudománypolitikai irányelvek, valamint a KB 1969. novemberi határozata ^ — végrehajtása szükségszerű alkalmat teremtett az együttmű­ködés jobbá, szervezettebbé tételére. De a jobb, szervezettebb együttműködést sugalmazta alapszervezetünk tag­sága is, amikor az 1968, évi vezetőségválasztó taggyűlés elsődleges igényként jelölte meg, hogy a pártvezetőség foglalkozzon többet hivata­li- és gazdasági kérdésekkel, adjon lehetőséget a hivatali munka, a min­dennapi életünkkel összefüggő témák széleskörű vitájára, vélemény­­cseréjére . A pártvezetségnek ez az uj munkastilusa is kihatott a gazdasági veze­téssel való szorosabb, szervezettebb együttműködésre, a tagság felé i pedig bátorítást nyújtott az emberi, szakmai és hivatali fogyatékosságok­. kai szembeni fellépésre, A pártvezetőség törekvése volt az elmúlt időszakban felhozni mindazokat a kérdéseket3 amelyek a párttagokat foglalkoztatják mindennapi munkájuk­ban. Ennek eredményeként szükség szerint, de minden éu elején rendszere­sen a hivatal előző évi munkáját és tárgyévi feladatait taggyűlés vitat­ja meg a hivatal vezetőinek beszámolója alapján. Ezeket a taggyűléseket a párttagságunk kedvezően fogadja, ezeken választ kér és kap a hivatali munkával, élettel kapcsolatos kérdésekre is. Ezek a taggyüléáek egyben szolgáljál: a jobb belső tájékoztatást is. Az ilyen taggyűlésekre meghívtuk mindazokat a pártonkivüli dolgozókat is l.----­­u .. r n

Next

/
Thumbnails
Contents