Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1971-05-20
r ~i % 4- 4 -feladatot kellett végeznünk: pl. a szakszervezeti vezetőségválasztás a félévi vizsgaidőszakra esett, egyidőben a. diplomavédésekkel és a kiállítás-rendezéssel. A KISZ vezetőségvalosztás pedig azért jelent o. pártszervezet számára nehézséget, mivel az uj vezetőség munkájának hatékony megindításához a tanév zárásáig már csak rövid idő áll rendelkezésre, Így nagyobb erőfeszítést igényel a KISZ , szervezeti kereteinek megerősítése, a, következő rlianévi munka terv,a felvételi vizsgákon, a raüvésztelepeken folyó társadalmi munka előkészítése. A A pártszervezet szerepe és tevékenysége AlapszervezetUnk vezetőségválasztó taggyűlése határozataiban megfogalmazta, a legfontosabb tennivalóinkat erre az esztendőre. A X. Kongresszus határozatait figyelembe véve alakítottuk ki munkatervünket, melyet az igazgatóság munkatervével egyeztettünk, A munkaterv alapvető szempontjai a következők: i 1. ^Folytonosan szorgalmazzuk és erősítjük a. magas szintű művészi képzést, főiskolánk központi feladatát. Különösen fontos feladatunknak tartjuk a kommunista embertípus nevelését. Fellépünk a. kispolgáriéiig helyi, sajátos megnyilvánulása ellen. Előtérbe helyezzük az erkölcsi nevelést. Javítjuk az ifjúság körében végzett politikai munkát a KISZ szervezet, rogv égével és pártszervezetünk vonzóbbá tételével. 2t Erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy főisko, • iánk a szó teljes értelmében a művészeti közélet fórumává váljak, l--------tg---—