Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1970-11-12

r ~i- 3 -2. / Cs uc s v o z e tőségők Kerületünkben három helyen került sor - összevont tag­gyűléseken - c3ucsvczctőségválasztásra. A tagság ö5 /*-a jelent meg és 52 fő szólt hozzá, mely az osszlótszám 16 /<?~a. ' A választások jó előkészítését jellemezre, hogy például a Korányi TBC Intézetben, ahol eddig csak egy nagylét­­számu alapszervezet működött, és oz a választások során 3 olapszervezetté alakult, nem-emeltek kifogást a szer­vezeti változás ellen, sőt a hozzászólok jelentős része ennek szükségességét tá ísztotta alu. Ugyanez a vonás mutatkozott mog a Központi Állami Kórháznál is, ahol két alapszervezetből - szétválás utján - három alap­­szervezet létesült. Megválasztottak 25 vezetőségi tagot, okik kozol 5o %-a nő, mely betudható annak, hogy mind. a három csucsveze­­tőségválasztás egészségügyi alapszervezetben volt. 3, / fórtbízottsúgok Kerületünkben négy helyen volt vállalati, intézményi ‘ pártártekezlot, mely valamennyi helyen határozatképes volt /93 % a megj cIonési arány/. \ A megjelent küldöttek 21 /á-a szólt hozza a párcbizott­­ságok jelentéseihez, állásfoglalásaihoz, valamint a ha­tározati javaslatokhoz. Megválasztottak 134 PB tagot, akik közül 21 % fizikai munkás /28 fő/, lb % a nők ará­nya /24 fő/, mig 5ö fő /43 %/ oz uj PB tagok száma. Itt I ( Az rj6é-os választáshoz viszonyítva a Pártbizottságok­ban a fizikai dolgozók aránya 4 kai, a nők aránya 5 ■>>kal javult. 1 l. --- ... ---—---—-* |

Next

/
Thumbnails
Contents