Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1970-11-12

r ~i- 10 -oldala az ideológiai mániával való foglalkozás, nyilván est a körülményt vették figyelembe a felsőbb pártszervek is, amikor szervezett keretet biztosítottak, hogy még magasabb szintű káder­­kópzést folytathassunk. Egyetért azzal, hogy a színvonalra, de hozzátéve még, hogy a fegyelemre is nagyon oda kell figyelni. Az egyetemet elsősorban káderképzés szempontjából kell igénybe venni, tehát azoknak bekapcsolódni a tanulásba, akiktől függ az emberek nevelése, han­gulata. Éppen ezért céltudatosan, káderpolitikai elveink szerint kell a jövőben a munkánkat végezni és a pártszervezetekkel már most meg kell beszélni, hogy készítsék el a jövő évi beiskolázási ^ tervöt azzal, hogy akiket a véleményezési lista alapján szükséges­nek tartanak, irányítsák erre a területre. Feltétlenül figyelembe kell venni a női káderekkel és a fizikai munkásokkal kapcsolatos elveket is, mert ez a későbbiekben elősegíti a választott testü­letekbe való bevonásukat. A munkásőrségnél ott tartunk, hogy már párttagot is javasolnak, a középiskolának és az egyetemnek is lehet majd ilyen iunkciója, vagy társadalmi funkcióra való javaslat tétel. Az egyetem vezető­sége és a tanárok nagyon lelkiismeretesen foglalkoznak a hallgatók­kal • Szívesen jönnek olyan propagandisták is a kerületbe dolgozni, akik­nek sem a munkahelye, sem a lakhelye nincs itt. A helyiség kérdése most van rendezés alatt, azok elkészültéig türelmet és támogatást kér. Javasolja, hogy a VB az egyetem beindítása terén végzett eredményes munkájáért fejezze ki elismerését dr.Szőnyei, Szilágyiné es dr.Békésiné elvtarsaknak. A PVB hozzájárul. Dr.Békési et: Döntést kér arra vonatkozólag, hogy a Tanítóképző a Paksi Járási PB-vel a jövőben tartsa-e az eddigi kapcsolatot. Dr .'Tóth: A kerület patronálta Paksot és nagyon sok segítséget adott, közben megjelent a rendelet, hogy a tsz-eket nem kell patronálni. Ez a kapcsolat korábban gazdasági jellegű volt, most át lehetne 1 vinni kulturális térre. ! Javasolja, hogy a VB Szegner et.-at bizza meg ennek a kapcsolatnak a rendezésével. A PVB hozzájárul., Kmf. l —------zJ

Next

/
Thumbnails
Contents