Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1969-03-27

r ... n- Ami a részesedés visszhangját illeti: a KTSZ-eknól^a dolgozók vé­­leménye alapján teljes volt a megelégedés, komoly összegeket kaptak. A KÉV-nól sem volt probléma. A MOM—bán voltak eltero vélemények: kevesebbet kaptak, mint amit vártak a dolgozók. Főleg a III# ka e­­góriában voltak ilyen hangok. Sokan kifogásolták a 80-50-15 oi,, 3Őt felvetették, hogy a re^i részesedési rendszer térjen vissza, s csak a bérekben differenciáljunk.- A reform szabályai adták a lehetőséget, ho^y az építőipari válla­lataink pl. a Tröszt, a termelés es termelókenyseg romlása mellett is ilyen nyereségeket tudtak fizetni. Ezek egy része kalkulációs alapon keletkezett. Az uj árakban jelentős tartalékok voltak. Csök­kentették az önköltséget, a konjuktura miatt élvezték az árenged­ményeket. Nagy volt a fluktuáció, az idénymunkások alkaImazasa, akik eleve kizárták magukat a részesedésből azzal, hogy ev kozoen kiléptek stb.- Az R alap képzésének teljesen uj szabályai vannak, melyek eleve ked­vezőbb feltételeket adtak egyes vállalatainknak, de főleg a KTSZ-ek­­nek. Kapcsolatban van ez a tőke szerves ösjzeteteleve1, az eszköz ’ és bérarányossággal. Ez okoztg a különbséget pl. a MÜFkl KTSZ-ben Ó3 a MOM vonatkozásában is — Bder elvtars kérdésére is válaszolva. József elvtárs kérdésére válaszolva:- Helytelen, hogy a dolgozók csak az év végi részesedést<nézik. Ez propaganda munkánk egyik fogyatékossága. Csak az eves Jy Lk viszonyítása adhat reális képét, hiszen alapvetően más a része­sedés elve, mint 1967-ben. Az anyagban is átgondoltabb bérpolitikai koncepció kialakítására kivánunk ösztönözni, melyben nagyobb sze­repet kap az évközi bérfejlesztés, ösztönzés, mint az ev végi ré­szesedés. Kulcsár elvtárs kérdésére: ....- A differenciálódás nem valósult meg kellően sem a kategóriák kozott, sem a kategóriákon belül. A szocialista elosztás elvet bátrabban kell alkalmazni, meg kell szabadulni az egyenlősdi szemlelettől.- A Lakáskarbantartó KTSZ-nél 3 fő tartozik azl. kategóriába, Mind­­három fizetése viszonylag alacsony - Szilagyi elvtarse 3200,-Bt ezért olyan kicsi a különbség az I-II. kategóriák kozott. a 4-2 %-os volumen növekedést az 1968. december 31-1 produktív Lét­számra tervezték: minden dolgozóra kirónak egy norma szerinti ío­­rint tervet, amit "hozni” kell, s ezeket összeadva oott ki 42 %-kal 1 magasabb volumen. Balogh elvtárs: A vállalatok kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a rerorm nyújtott. A jovoben is lehetnek az átlagból kiug ró jelenségek. Akkor van baj, ha a paraméterek ellentétesek. A terme­lési métátokká 1 még nagyon csinnyan kell bánni. A termelés struktúra­itomolyln ll^eSíiTMzeket a számokat. Az I-II. kategória értelmezé­­sében alapvető félreértések vannék* l ---------|

Next

/
Thumbnails
Contents