Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1969-03-06
A55 együttműködést segítette az MSZMP Budapesti Bizottságának honvédelmi akcióprogramja, valamint a ker-i Pártbizottság honvédelmi nevelési irányelvei. Mig kerületi szinten az együttműködés eredményes, ugyanezt az üzemi és intézményi szinten lévő klubok és tagszervezetek vonatkozásában nem mindegyikről mondhatjuk el. / pl*5 MOM-nál, MHSZ és KISZ között, valamint KFKI - MHSZ és KISZ között /. Több kiképzési ágban, igy gépjárművezetői képzés, rádiótech^ nikal oktatás feladatainak eleget tettünk és sikeresen megoldottul: az éves ütemezés szerint a lakosság 15 órás polgári védelmi oktatását is. A minőségi és tömegsport tevékenységünk területén fejlődést | értünk el, / MOM, Posta, KÉV, OHH lövész klubok, Kossuth és Táncsics szakközépiskola /. A honvédelmi tömegsport tevékenységében résztvevő fiatalok száma jelentősen emelkedett. A foglakozásokon többségük rendszeresen részlett. A versenyeken elért helyezések bizonyítják a klubok eredményes munkáját. ^ II. 1959. évi feladataink A lakosság elsősorban az ifjúság körében a honvédelmi nevelő és felkészítő munka szélesebbkörü fejlesztése céltudatosabb és jobban koordinált tevékenységet igényel. Ennek érdekében a közeli időszakban együttműködési megállapodásokat • kötünk a XII. kér. Tanács VB-vel, a KISZ XII.kér. Bizottság - val, a XII.ker.-MTS Elnökségével és a XII.kor. Kiegészítő Parancsnoksággal. _ . , , A feltételek fokozatos kialakításával 197o-től biztosítjuk, hogy^ a sorköteles fiatalok kötelező oktatási keretek kozott honvédelmi alapismereteket szerezzenek. A fiatalok honvédelmi felkészítését I Is l----------^Jl r n