Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1969-09-25
r ~i1 - 2 -Ebben az oktatási évben J>0 propagandistát küldtünk 2 hetes továbbképzésre az Amerikai úti partiskolára* Október első felében öt témából álló előkészítő’tanfolyamot szerveztünk a pártoktatásban résztvevő propagandisták részére, amelyre meghívtuk a KISZ szervezet propagandistáit is. Most folyik a különböző szakcsoportok megerősítése uj propagandistákkal. Ebben az oktatási évben a pártbizottság mellett működő oktatási bizottságokat is szeretnénk uj elvtársakkal megerősíteni. A rendelkezésünkre álló tapasztalatok szerint az oktatás 0 szervezése pozitiv. 3962 fő vesz részt pártoktatásban, és ebből 1964 fő a párttagok 3záma. Az oktatásban résztvevők közül 857 fő munkás. Ezek a számok azonban nem véglegesek, bizonyos változások az oktatás beindításáig még történnek. Tapasztalataink szerint a pártszervezetek komoly gondot fordítottak az oktatás szervezésére és ezt különböző módszerekkel végezték. Egyes helyeken maga a pártvezetőség beszélgetett a hallgatókkal, máshol ezt a pártcsoportbizalmiak végezték, vagy az oktatási bizottság tagjai. Több t-s helyen a munkába a pártpropagandistákat is bevonták. Természetesen találkozunk negatív vonásokkal is, pl. a Kut^ völgyi Kórházban makacsul ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy csak szocializmus kérdéseiből indítanak szemináriumot. Itt szeretném kiemelni és megdicsérni a MOM, Postavezér, pártbizottságát,illetve oktatási bizottságát, ahol a munkát igen pártszerüen, tudatosan végezték és az esti egyetem beiskolázásnál a hatásköri listát vették alapul. gbben az évben nagy súlyt fektettünk arra, hogy a terület sajátosságait figyelembevéve, ahol a lehetőségek Ó3 feltételek adottak speciális tanfolyamokat indítsunk be. A dolgozókkal folytatott beszélgetések azt bizonyítják, hogy a speciális tanfolyamok iránt van érdeklődés. Arra \l ---- -— |