Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1969-07-31

H Sok pozitív és sok negatív nézet van felsorolva, de semmiféle differenciálás nincs, hogy a nézet­tel az anyag készítői egyetértettek-e. Ilyen szempontból feltétlenül javítani kell az anyagot. Azt a kicsit dogmatikus izt, ami abból jön ki, hogy van valahol egy ilyen merev irányvonal, azt is helyre kellene tenni.Az egyes helyi párt­­szervezeteknek kell a megadott irányvonalat ki­dolgozni. A költségvetési intézmények, egészségügyi intéz­mények problémájával kapcsolatosan saját tapasz­talatai alapján nem arról volt szó, hogy amikor a gazdasági mechanizmus reformja napirendre ke­­rült. ezeknek a szerveknek a dolgozói valamiféle csodát vártak volna, hiszen a pártszervek vezetői hosszú időn keresztül foglalkoztak ezzel a kér­déssel. Sikerült megmagyarázni, hogy az ilyen^ jellegű intézmények anyagi fejlődése csak a nép­gazdaság ágainak fejlődése után következhet be. Előfordulhatott, hogy -egy-egy ember nyilvánított ilyen véleményt, de mint általános jellemzőt nem tudja elfogadni. Azt is kiemeli, hogy a dolgozók egyéni életere vonatkozóan pontosan az egészségügyi intézmények­nél, ha nem is ugrásszerű, de az elmúlt években komoly javulás volt észlelhető, mert az uj gaz­dasági mechanizmus lehetővé tett a béremelést. Az előző évekhez képest az egészségügyi dolgozók sokkal több juttatásban részesültek. Nagyon pozi­tív jelenség az, hogy az egészségügyi dolgozók r> elsődlegesen nem is a saját életszínvonalukat ve­tik fel - és ez igen pozitív jelenség - hanem/ az intézmény jövőjét, gazdasági megalapozottsá­gának kérdését vetik fel. Ez a jelenség annál inkább is pozitív, mert az egészségügy súlyos káderproblémákkal küzd, fontos osztályokat be kellett zárni a munkaerő hiány miatt.. Vastagon alá kell huzni a végleges anyagban az egészségügy valódi problémáit, amelyek való­ban megvannak és nem nezetek, Do ez nemcsak az egészségügyre vonatkozik, hanem az anyag többi részére is, hogy nagyon markánsan le kell Írni ■ azokat a nehézségeket, amelyek a fejlődés követ- i Iceztében a népgazdaságot feszitik és amelyek nem titkok. Mielőtt az anyagot az alapszervezetek felé to­vábbítják, alapos korrekciónak kell alávetni. • • / •- 12 -t-----2-----_J

Next

/
Thumbnails
Contents