Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1969-07-31
f” —]- 8 -Néhány tartalmi Jüogjegyzés az anyaghoz: A közhangulattal kapcsolatban az utóbbi időben jellemzővé vált, hogy sokkal őszintébb nemcsak a politikai megnyilvánulás, hanem a világnézeti megnyilvánulás is* így sokkal színesebb a kép, mint az elmúlt időszakban, négy évvel ezelőtt. Az értelmiségre nemcsak a mi ideológiánk, hanem a polgári, burzsoa ideológia is hat* A partszervezetek tevékenységében erősödik a rétegpolitikai munka és a pártonkivüllekkel való foglalkozás. Ebben nagy szerepe van az irányitó és koordináló tevékenységnek és hozzájárul a tömegszervezetek jobb ^ és igényesebb munkája is. Nem tudtunk előbbrejutni a lakóterületeken. A körzeti pártszervezeteken kivül a tömegszervezetek munkájának színvonalában van előrelépés, azonban a hatókör még mindig igen szűk. Megpróbáltak néhány olyan tényezőt felsorolni, arai hozzájárult a jelenlegi ellentmondásos képhez, ami a jelenlegi munkát nehezíti. A burzsoá, vagy kispolgári nézetek rendszerint nem tisztán, nem direkt módon jelentkeznek, hanem összetetten és ezért ezek felismerése nagyon nehéz és a harc is emiatt nehéz ellenük. Az életszinvonal problémájával több kérdésnél foglalkoztak. Nem sikerült itt reálisan mcg^ mutatni, vagy megfogalmazni a való helyzetet. Minden jelentés elsők között ezzel a kérdéssel foglalkozik. A jogos idények megfo^almar' zása mellett igen sok túlzással is találkozunk. Van olyan probléma is, hogy közéletünkben van egy csomó elhúzódó kérdés, a vietnami, közelkeleti helyzet. Ez úgy okoz gondot, hogy nem tudjuk állandóan frissen tartani a közvélemény érdeklődését. Az európai biztonság problémájával nem úgy foglalkoztunk, mint ahogy az szükséges lett volna és ennek következménye ? hogy az NSZK megiiáLésében sok olyan illúzió van, ami nem egészséges. Kéri a VB tagjait, ho^y az előterjesztést vita anyagként fogadják el, segitve abban, hogy a főbb tendenciákat pontosabban megfogalmazzák és a vita alapján elkészítsék a végleges jelentést, amiben már rögzítik azokat a feladatokat, amelyek a kerületi Pártbizottságj illetőleg az alapszervezetek számára szükségesek. L-— ’ " _|