Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1969-07-10

- 13 -egyetértésben a gazdaság;', vezetés elrendelte az alkalmazotti lét^ zarlatat, korlátozták a diákok nyári .f os- a] ^oztatását. Az első feleves prémium kifizetését csak a mérleg után engedélyezik es csak abban az esetben, ha a termelékenységi mutatók alakulása megfelelő lesz. Rendszeres a hatáskörbe vont vezetőkkel való egyéni foglalkozás és beszámoltatás. Gazdasági vonalon a Tröszt vezérkara február, március hónapokban minden vállalatnál beszá­moltatást végzett, melyen résztvettek a megyei, járási, városi PB képviselői is. A közlekedési koncepciónak megfelelően meg­kezdték a IV. ötéves terv kimunkálását. A Kézműipari Vállalatnál a pártvezetőség - egy fő kivétolével - uj elvtársakból áll. Első feladatuk volt a szétszórt terület fel­merése, a fő politikai és gazdasági célkitűzések meghatározása es ehhez a megfelelő munkamódszer kidolgozása. Helyes utón jár­nak. Fő módszerük: egy-egy üzemág gazdasági és politikai munká­­^ janak komplex vizsgálata pártvezetőségi ülésen. A beszámolás szem­­' pontjait előre megadják a gazdasági vezetőnek, majd az ülést meg­előző két hétben a vezetőség minden tagja kinn jár a területen személyes tapasztalatokat szerezni. A szerzett tapasztalatokat először szük_körüen egyeztetik, majd a meghivott elvtársak előtt - mint egyöntetű véleményt - ismertetik a pártvezetőség állásfog­lalását. A határozatokat Írásban is megküldik az illetékes szer­veknek, végrehajtását folyamatosan ellenőrzik, főleg a helyi partbizalmi álta. A pártcsoport-élet rendszeres, a csoportbi­zalmiak minden vezetőségi értekezlet után megkapják a feladatokat. A l^TSZ-ek pártszerveinek gazdaságszervező munkája is kielégitően alakult a félév során. A munkaterveknek megfelelően megtárgyalták az alapvető gazdasági kérdéseket, beszámoltatták a legfelső gaz­dasági vezetőket.A taggyűléseken elemző viták folytak úgy a szö­vetkezeti gazdálkodás, mint az egyes részlegek teljesítését és ösztönzését_illetően. A gazdasági intézkedésekben érvényesült a y n párttagság állásfoglalása. Fontos kérdésként kezelték az export— ,fc?'t®J-0?0‘bt:a,e6ek teljesítését, a termelékenység emelését és a helyi körülményekhez jobban alkalmazkodó anyagi ösztönzők kialakitá­­■ ■ sat. A taggyűléseken konstruktív határozatokat hoztak, melyek végrehajtását folyamatosani ellenőrzik. A pártszervezetek és a gazdasági vezetés_kapcsolata, együttműködése jó, az eredményes gazdálkodás politikai feltétele biztosítva van, A ggZÍRT,Vállalat pártvezetősége még az év elején értékelte az lybo-as evet, elemezte annak pozitív és negatív vonásait megje­­lolte azokat a fo feladatokat, amelyre mozgósítani kell a dolgozó­­, , /,r;^rer‘ íepl.: a társadalmi tulajdon védelme, a vá— sarlókhoz fűződő viszony megjavítása,, a hatékonyabb gazdálkodás, újába beszerzési források és helyi árualapok felkutatása, a mun­kaerőhiány leküzdése stb. A pártszervezet résztvett az 1969. évi tervek, valamint az 1969-70 évi kollektív szerződés kialaki­­tasaban. A mozgósítás egyik formája a hazánk felszabadulásának Ry* övfordulojara szervezett munkaverseny beindítása, ui szo­cialista brigádok alakítása, * ( I no. r ■’

Next

/
Thumbnails
Contents