Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1969-03-27

I—" """I- 17 -épülőének. Az 1968-as agitációs és propaganda munka gerincét a gazdaság­­politikai kérdések képezték. A dolgozók tájékoztatására, a reform megértetésére, a közgazdasági szemlélet kialakításá­ra felhasználtak minden eszközt és módszert. Szorosabb együttműködés és toordináció valósult meg a párt és a tömegszervezetok kapcsolatában. A szakszervezetben dolgo­zó kommunisták helyesen értették meg feladataikat s az uj kövecélmények között Jól képviselték mind az általános, mind a helyi érdekeket. * szakszervezet hatáskörének növekedése mellett politikai felelőssége is nőtt. Egyes döntéseket meg­előző viták néha igen élesek voltak, de nagyon őszinték és zömében mentesek a szubjektív hatásoktól, A gazdasági célkitűzések megvalósulását segítette a munka­verseny mozge'cm is. Olyan felajánlásokra ösztönöztek, amelyek mentesek a formális elemektől. Itt elsősorban a szocialista brigád, szocialista üzem mozgalmat kell kiemelni. Ifjúsági brigádjaink a KISZ vezetésével szintén Jelentős munkasikere­ket értek el. Megállapításunk szerint az uj irányítási rendszer sok olyan ellentmondást feloldott, amely a régi rendszerben az összhang ^ megteremtését akadályozta. Az uj rendelkezések nyomán termé­szetesen uj ellentmondások Jelentkeznek, de ezek összességük­ben nem teszik hetmo.ggm.rb ' a párt gazdaságpolitikájának helyes­­’ ségét. Néhány példa az intézkedések előnyös hatásáról:- kézzelfoghatóan érzékelhetővé vált a vállalat.vezetőinek közvetlen felelőssége;- vállalataink szigorú terv utasitások nélkül is tervszerűen gazdálkodnak;- megszűnt a beruházások, nemzeti ajándékként való osztoga­tása, ami átgondoltabb, takarékosabb beruházási politikát eredményezett;- a képezhető fejlesztési alap kedvezően befolyáolja a vállalatok fejlesztési programját; l : ' ■ I; ^ . j JlaHWlmm— --1 fin .....— Sammm.........m-am** " , r-........

Next

/
Thumbnails
Contents