Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1968-02-15

r ... n A Budapesti Parancsnokság feladatul jelölte raeg, hogy a munkás őri feladatok ellátását a pártszervezetok teljes értékű párt-^ munkának ismerjék el, illetve a parancsnoki állománynak más tár sadalmi,vagy pártmegbizatást lehetőség szerint ne adjanak. A rendezvényekről. A zászlóalj gyűlés és az azt követő két század-gyűlés lebonyoló­dott. Pozitív hatást váltott ki a kitüntetések átadása. Ezek odaítélése kollektív elhatározás eredményeként született meg. Úgy értékelték, hogy a legmegfelelőbbek kapták. A politikai nevelőmunka területén, a fegyelmi helyzet megszilár­dítása érdekében ebben az évben szeretnék megvalósítani a zászló­aljtörzs, és parancsnoki állomány részéről, hogy még fokozottab­ban inspirálják a munkásőröket abban a vonatkozásban, hogy ahol lehet szocialista munkabrigádokba tömörüljenek, fokozottabban r-s vegyenek részt szocialista munkaversenyben, A pártoktatásban való részvételt minőségileg javítani kell. A pártszervezetek ^ felé megkereséssel élnek olyan vonatkozásban, hogy a bázis intéz­ményeknél, ahol század, illetve szakasz van, a parancsnokokat a pártbizottságok számoltassák be a félévi tevékenységről. A zászlóalj parancsnokság úgy Ítéli meg, hogy az 1966-ban hozott kerületi VB határozat túlnyomó többségét eredményesen valósítot­ták meg. l__il__

Next

/
Thumbnails
Contents