Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1967-11-02
I Ezzel etjyütt számolnák az átmeneti gazdasági nehézségekkel, Zavc[ rólag hat, hogy még nem ismerik az uj gazdasági mechanizmus egészségügyi vetiij.etét. Ebben Vonatkozásban konkrét tájékoztatást kérne kP Orvosaink elismerik a demokratizmus általános méretű fejlődé aét, amely minden aámitás szerint az uj gazdasági mechanizmusban méginkább fokozódik. Igénylik a főhatóságok és az intézmények vezetésében a demokrácia nagyobb ütemii fejlődését, uj egészségügyi törvényt és rendeleteket, amelyek ezt elősegítik. t • Egészségagyi intézményeinkben érvényesül bizonyos "szakmaoentrikusság" és ennek következménye a neve lőtevékenysóg, a politikai aktivitás nem kellő értékelése* A vezetők egy részénél /még párttag főorvosok körében is/ fellelhető olyan nézet, hogy a politikai, társadalmi-tevékenység a szakmai tudományos fejlődés, a gyógyító munka rovására megy. Találkozunk olyan nézettel is, hogy aki jó szakember, az feltétlenül jó vezető is. Nem tisztázott tehát orvosaink körében a vezetővel szemben támasztott hár-! maa követelmény} a szakmai, politikai felkészültség és a vezetőkészség együttes birtoklásának fontossága. Az sem érvényesül eléggé intézményeinkben, hogy orvosainkat ott Ítéljék meg elsősorban, ahol dolgoznak. Kinevezéseknél a megítélés kritériuma többa zör leszűkült a tudományos publikációk mérlegelésére,-ebben is gyakran csak-a számazerüség dominált -, a tudományos, gyógyi tó^-v. munka értékelése háttérbe szorult.- Orvosaink egy részé hivatkozva a fentiekre nem vállal társadalmi munkát, %nek véleményünk szerint több oka van* a társadalmi és szakmai munka eltérő értékelése, több esetben a kényelmesség, közömbösség és főleg az idősebb orvosok' között előfóriul az, hogy e mögött burkolt politikai szembenállás húzódik meg. Az egyes intézmények káderfejlesztéal terveiben nem ogyazer egyoldalúan a szakmai kritériumok domináltak,; Ez a szemlélet nemcsak a köhkórházakra, hanem az egészségügyi intézmények e .eszére, igy az egyetemi klinikákra is jellemző, vagyis a kommunista 3zakember-képzés egész folyamatában egytílualuaág, torzulások tapasztalhatók.