Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1966-10-04
- 32 -Az alapszervezeti portélét néhány kérdése a./ A párttagság eszmei - politikai, akarati és csekovóei egységének formálásában a taggyűléseknek nagy szerepe van. é Az alapszervezeti taggyűlések témaválasztása gazdagodott, A Központilag meghatározott tennivalók mellett több önálló napirend megvitatását kezdeményezték. A taggyűléseknek fontos szerepo van a helyi politika kialakitásá^ bán, A taggyűléseken a párttagság jobban él javaslattevő és vélő*ményt mondó jogával, mint korábban. Erüsödö'tt a törekvés, hogy a párt politikája szellemében maga alakítsa ki feladatát, így a közösen hozott határozatok végrehajtásáért növekvő felelősséget érez. Csökkent azoknak az alapszorvezeteknek a száma, ahol csak a titkár feladata a párttagság igényének, véleményének kikérése, a taggyűlésen mogvitatásifa kerülő téma kidolgozása és elmondása,' Az egyes napirendek megválasztásában és előkészítésében nagyobb alaposság, körültekintés tapasztalható. Ez azonban nem jellemzi minden napirend előkészítését. Előfordul, hogy teljesen az előadóra bízzak a beszámoló összeállítását, vagy ha azt a vezetőség meg— r~^ nézi, csak felületesen birálja. Nem tűnt még öl a rögtönzés/ a "brossára" felolvasás sem, A taggyűléseken a vita, az aktivitás változó. Befolyásolja a témaválasztás, az őszinte légkör, az, hpgy figyelembe veszik-e véleményét a határozatok meghozatalában, A tájékoztatók, a beszámolók konkrétabbak, ritkábban fordul elő,, hogy csak általánosan foglalkoznak gazdasági és politikai kérdésekkel, A helyi kérdések elemzése, a következtetés levonás és általában a feladat kijelölés a taggyűlések munkájában egyre inkább biztositott. Hiányosságot elsősorban abban látunk, hogy: 39 l--------------r n