Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1966-10-04
r h-27-1a 1 ílkozunk a nemzetközi enövisaonyok", 'liibá®'■>4»!í,:feékolá^^*o A^—amelyok csak az USA fokozódó ugrossz.ióját látják, nem,veszik figyelembe a szocializmus és a haladás erőinek növekedését*.Az egyes esemenyek alkalmával előfordulnak szélsőséges nézetek is. A pártszervezetek sokat foglalkoztak a békés egymás mellett élés politikájának magyárázásával. Egyetértés alakult ki abban, hogy - a békés egymás mellett élés politikája, a problémák rendezésének egyet-, len reális útja. Ugyanakkor többen nem látják e politika harci jellegét. •"'Az utóbbi időben erőteljesen jelentkező kérdés, hogy az USA agressziója mennyiben teszi lehetővé o politika megv.alósitasat. A békés egymás mellett élést gyakran szembeállítjak a helyi háborúkkal és a nemzeti felszabadító mozgalmakkal is, Főleg értelmiségi dolgozóinknál, fiataloknál találkozunk a két világrendszer helyzetének helytelen értékelésével. Ez megnyilvánult a kapitalizmus iránti illúziókban, a nyugati életforma dicsőítésében, ami rendszerint párpsul saját eredményeink lebecsülésével, nehézségeink túlhangsúlyozásával, Az imperializmusnak fellazitási politikája, amely általánosítja a '"“'vezető kapitalista hatalmak eredményeit, az ideiglenesen ható konjunktúrát, a nagyarányú turista forgalmat, a kiszélesedett kulturális kapcsolatokat is felhasználja ellenséges nézeteinek terjesztésére. Évek óta foglalkoztatja párttagságunkat és a pártonkivüliokot is a nemzetközi munkásmozgalomban folyó vita. Jellemző a nézet[eltérések miatt érzett aggodalom és az egység fontosságának felismerése0 Helyeslik az S2SKP és az M$ZMP és más pártok akcióegység megteremtésére irá- , nyúló erőfeszítését. Egységesen elítélik a KKP vezetőinek magatartását. Változatlanul sok a kérdés a Román és a Jugoszláv párt politikájával kapcsolatban. i______"______j