Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1965-03-11
r n- a -mórt a kampányszerű nagy felauatok iuőben rövid idő alatt zajlottak le éa időben nem trhelték az abban résztvevőket. De ezek a mindennapi feladi tok nehezebben végrehajthatók. Ettől függetlenül meg lehet állapítani, hogy a pártszervezetek a feladatokat végrehajtják, zömében jól. Világosabban meg Kellene foglalmazni azt, hogy az embereknek a politikai tudötbeli fejlődése nagyon hosszú folyamat, és ehben az apró munkában lényegében arról van szó, hogy ez nem mutat olyan látványos eredményeket mint régebben a nagyobb akciók. Ma már inkább értékelések vannak, és a feladatok a megfejelő lépcsőkön lebontva, a szintinek megfelelő felosztásban kerülnek le. A KB határozatát lehetne példának hozni. Sok anyagban nem tud önállóan tájékozódnwk, annak ellenére, hogy Írásban is megkapja. Elmélyültebben tanulmányozni nem tudja. Ezen ke]lene javítani, mert úgy jobbén részt tudna venni a megtárgyalásokban • Hosszú ideje problémát jelent, hogy ki vannak jelölve az alapszervezetek amelyekkel foglalkozni kellene, de nem tud. ✓s A VB kellően megvitatja az elé kerülő anyagokat. A vélemények megfelelően hozzájárulnak ahhoz, hogy a téma tárgyalása színvonalas legyen és adjon is, -óe adf a munka javításához. Az összefoglalókban az a jó, hogy Újvári elvtárs határozottan foglal állást, és kellően figyelembe veszi az elhangzott hozzászólásokat. A munka szétosztásról. A mellett szavaz, hogy Újvári elvtárs foglalkozzék az apparátussal. Ez nem személyi diíereneiálás. Az apparátusnak van jó néhány fiatal munkatársa, akik még kevés tapasztalattal rendelkeznek. A VB elé kerülő já témáknál Úgy tűnik, hogy az apparátusban dolgozó elvtársak kellő képpen tájékozottak a területükén lévő dolgokról. Már volt arról hogy időnként egy-egy politikai kérdést vitasson a VB. Itt nem konferenciákra gondol, hanem egy-egy időszerűnek látszó politikai kérdés kötetlen formában való megvitatására. Ezekből nagyon sokat tanulnának. Amikor a VB egy-egy témát tárgyal, legyen mód arra, hogy a tárgyalás előtt, vagy után a VB önmagában értékelje, és ne a tárgyalásra meghívottakkal együtt. Ez mái’ régebben is felmerült, de jó lenne ezt a gyakorlatot bevezetni. Ág elvtárs: Nagyon sokat tanult az alatt a nyolc és fél óv alatt amit ~Vfi”üléseken eltöltött. A pártapparátus jól van összeválogatva. Az elvtársak nagyon jól dolgoznánk, különösen az utóbbi időben. Azelőtt volt egy kis kasztrendszer ami felbomlott, és manár nagyon egységes, őszinte a munka. — Többet keli foglalkozni a párt belső rendjével, a pártonbelüli témákkal. Ahhoz, hogy ezzel az apparátus foglalkozzon, nem elég csak regisztrálni. Mélyebben kell a kerület életébe belenyúlni, bele látni az apparátus dolgozóinak anhoz? hogy ki tudják alakítani azt a politikai irányítást, amely hat is és nevel is. Másik hiba az apparátus munkájában: helyes hogy többnyire termeléssel foglalkozunk, de nem foglalkozunk eleget a termelést gátló és elősegítő problémákkal, feladatokkal. Ide tartozik, hogy több kutató munkát kell folytatni. A VB munkáját csak aláttudja huzni. Kritikus és önkritikus. Ezzel szemben a PB ülések formálisak. A PB maga nem foglalkozik bizonyos dolgokkal, illetve csak elfogadja azt amit a VB előterjeszt. A PB üléseket élénkebbé kell termi, mert ezek szinvonala jelenleg inkább titkári értekezletnek felel meg. A vezetés őszinte, az emberekkel való foglalkozás egyenes. Ez nem mindenótt mondható el. Többet kellene foglalkozni, illetve észre— l----------------------- _j