Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1961-02-15

Gelencsér elvtárs: Kérdés volt, hogy a pártszervezeteik tárgyáig jáka-e a légo"T5Iyzctót, A Postafőosztály az egyetlen,terhet .ahol függetlenített lógós van0 Behivattak Kövési elvtarsat es a felelőst, s utána tájékoztatták a VB-t, de ez csak tényleg ta^ekoz-r tatás volt. Maga a VB nem vizsgálta részletében azt, hogy a Posta területén belül ezen a területen milyen eredményeket érték el. A hivataloknál ma már jobban megértik a légoltalom jelentősegét rá fontosságát. Elég sokat kell tenni a területen is, hogy képet kapjunk a légoltalom helyzetét illetően. Eg^ megfelelő felmeres alapban tudnánk tiszta képet kapni a helyzetről. Vita: Lombos elvtárs: A légoltalmi előadások inkábbra Veszélyekkel foglalkoz­nak. Sö ta'r'taTommal adják ezt. Később temek ra arra, hogjj mi a véde­kezés az atombomba ellen. Tehát kevesebbet foglalkoznak lenyegeben a védekezés jelentőségével. Ezért történik meg az a he]y télén szemlelet, hogJ uS sem\ehet védekezni az atom ellen. Erre kellene felhívni az C' illetékes szervek figyelmét. „ ,, Azonban meg kell jegyezni, hogy az egészségügyi intézményekben szak­szempontból magyarázzák bővebben a veszély kérdését. Ami az önvédelem területén mutatkozik, azt arányban hozták az előadók, és azt magyarázzák, hogy hogyan lehet vedékezni. Ki is követelik tőlük sok helyen, Novák szd3. Bp.-i Légoltalmi Parancsnokság-A légoltalmi előadásokkal kapcsolatban: az anyagok összeállítása nem elég megfelelő volt. Átdolgoztuk és megfelelő^színvonalán adtuk ki. Mélyek azok a területek, ahol a politikai munkát elsősorban vinni Igen lényeges az, hogy az előadók hogyan politizálnák. Az előadáson keresztül politizálva kellene az anyagot leadni. _ Feltétlenül indokolt, hogy az egyes nagyobb üzemekben, -esetleg kisebbekben is - az ottani pártszervezet vezetosege feltétlenül vizs­­_ gália meg a légoltalom kérdését. . Fajkos elvtárs megkérdezte, hogy a kerület felkeszultsege, xlletv3 felszereltsége megfelelő-e ? Tenyi? hogy az amit Lugosi elvtars mondott az fennáll, de a népgazdaság teherbiro képességé szabja azt meg, hogy milyen ütemben pótoljuk, vagy egészítsük ki ezeket az anyagokat. 8-9 eves időtartam alatt meg fog történni ezeknek a felszereléseknek kellő feltöltése kerületi és budapesti szinten, általában mindegyik területen, az illető terület fontosságának megfelelő sorrendben. Somogyi elvtárs: Ez a jelentés szerintem megfelelő. Felöleli azt a fejlődést, ami az 1958-as VB óta eltelt. • , Egy dologra szeretném felhivni a figyelmet. Részben a parancsnoki kar továbbfejlesztése. Feltétlen jó lenne a szálánál alapúk melyebb ismerete. Nem tudom, hogy van-e kapcsolata a Légoltalmi parancsnok­ságnak a Központi Fizikai Kutató Intézettel. Amennyiben nincs, jo lenne lépéseket tenni a kapcsolat felvetelere# Hogy a pártszervezetek hogyan foglalkoznak a légoltalom kérdésével _ feltétlenül jó lenne a légoltalommal foglalkozó elvtarsaknak isiiérme. Gyarmati elvtára: Az adott lehetőség kihasználásával a védekezést fel kell készíteni. Ez* a veszély jelenleg napjainkban^ls fennáll. A Tanács BB—nak megvan a megfelelő kapcsolata a Légoltalmi Parancsnok­sággal, Minden hétfőn reggel találkozunk Lugosi elgtarssal es megbe­szeljük a tennivalókat. il----------— _j r n I _ __ ___.________

Next

/
Thumbnails
Contents