Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1960-04-28
r n- 5 -Gondoskodni kell az ételek Korszerű elszállításáról, hiba hogy mire az étel a beteghez ér, vészit a szállitás közben a minőségéből. Ezzel kapcsolatban vannak a rossz javitatlan utak is. A beutalási rendszerei kapcsolatban megemlíti, hogy náluk is cannak üres ágyak, ugyanakkor amikor ágyhiányra panaszkodnak. Létrekellene hozni egy szervet, mely ezzel foglalkozna. A kerületi egészségügyi osztály nehezen tudja ellátni feladatát, A' jelentést jó lenne kiegészíteni azzal, hogy hogyan is néznek ki az intézetek pártszempontból. A párthatározat végrehajtását a továbbiakban is feigyelemmel kisérik, a dolgozók általában örültek annak, hogy a pártbizottság érdeklődik munkájuk iránt. Vass elv társ: A jelentést jónak tartja. Elég terjedelmes, a ke rületről így egy reális képet kap. Az itt jelenlévőkhek feladata, hogy egy-két szempontot felhozzanak, melyet nem tudtak bevenni a jelentésbe. Megemlíti a párt jelentőségét, szerepét, mely az utóbbi években eléggé megerősödött. A párt iránt érdeklődés mutatkozik. Ezjzel párhuzamosan emelkedett a tömegszervezeti munka is. A pártszervezet szépen összefogja a tömegszerveket. A szociális kulturális munka egy kissé elhanyagolt terület. Az a helyzet alakult ki, aki nem felel meg egészen munkahelyén, azt teszik kulturosnak. Szükséges, hogy a kulturos megfelelő politikai képzettséggel rendelkezzék, javasolja, hogy a pártbizottság vizsgálja meg a kulturos politikai felkészültségét és a szociális kulturális munkát• Nem véletlen az, hogy a tbc.elleni küzdelemmel a jelentés egész egy oldalon foglalkozik. Javasolja, hogy az országos intézetek vezetői részére tartsanak megbeszélést, ahol ismertetik a Korányi ilyenirányú munkáját. Ami eredmény ma ott van, elsősorban a az ott dolgozó pártszervezet irányitó munkája nyomán alakult ki. Erre a megbeszélésre a kórházak szb. és pártszervezétinek titká- O rait is hívják meg. A szakrendeléseKkel kapcsolatban megemlíti, hogy azoknak gondozói jellegük van. .em helyes az, hogy egy fiatal szakmunkásnak több legyen a fizetése, mint egy szakorvosnak. Javasolja, hogy a János kórház tartson ipari tanulókat, akik az általános tudáson kivul helyi tudást is szerezzenek. Kéri, hogy est is vegyék bele a jelentésbe. A tanáccsal való kapcsolat megjavítása érdekében kéri, hogy a tanács évenként szálljon ki és beszéljék meg a problémákat. Felmerült pl. a Janka ut problémája, ez nagyon rossz akadályozza a közlekedést. Másik dolog, az intézetben van cipészüzem, ugyanakkor kellene egy másik helyiség is, ahol elkészítik a trotéziseket stb. Somogyi elv társ: Felmerült - nem véletlenül - hogy a Budapesti Pártbizottság a kerület jelentését vizsgálja meg. Az ebből leszűrt tapasztalatait vonatkoztatja mejd az egész budapesti egészségügyi intézm nyekre. Ez a jelentés tartalmazza, hogy az elmúlt egy év tapasztalatai alapján milyen elképzeléseink vannak, nehézséget jelentett a jelentés összeállítása. Meg kellett vizsgálni, hogy' a Politikai Bizottság határozatit a külső szervek hogyan segítették* A hat rozat végrehajtásánál két alapvető dolgot kell felvetni. L------------------------