Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1960-03-02

| - s - 1^0 | ülésen rá is mutatott. Az adott körülmények között úgy látták, hogy a VB~t őszintén kell informálni arról, hogy mi van. A vezetés módszere nem jó. Azzal egy. tért. A 4oo műszaki értelmiség aktivizálásával kapcsolafban nem kapták meg a tanácstól azt a támoga­tást , amit meg kellett volna kapni. Most jutottak oda, hogy ezeknek a mérnököknek konkrét feladatokat tudnak adni. - Az ut keresés kérdése. Azt mar tudjuk mit kellene csinálni, de.probléma az, hogy hogyan. Két év óta folyik egyenletes munka a népfront mozgalomban. Se miközben ez a munka folyik, folyik egy útkeresés is. A módszereket keresik. %yet­­ert azzal, ^hogy_ az elnöicseg - munka jaban es az ő munkájában is sok hiba van. A további időszakban változtatni fognak a módszereken. összefoglaló; Fajkos eÍvbárs: A felszólalóknál?: az volt az álláspontjuk, hogy a nép­­front munka fontos, komoly jelentőségű. Igen sok Irányú, hosszú feladat. Tehát van távlati pospektivája. Tartalmát és módszerét próbálta a vita kialakítani. A módszerekről nekünk még sokat kell vitatkozni, és sok segítségét kell adni. Bizonyos körülmények között a. módszereknek is változni kell. A módszereknek is követni kell mindenkor a szocializmus építésénél előre haladasat. Miért. A szocializmus épitésének előre— /-v haladasaval a párt tömegpolitikája is mindig más oldalról, uj tsrta­­' lömmel vetődik fel. hóm elég^széleskörű a munka es nem tud munkát adni. Nagyon okos, jó elgondolások vannak, akciókat keszitenek elő, csak nem fejezőjük be. Probléma volt, hogy általában fépfront politika, vagy rétegek felé. Van­nak olyan dolgok, amiket általában népfront szinten kell vinni. Például a,felszabadulási évforduló. Az elkövetkező lalcobizottsági választások— nal is nagyon sok oldalról el tud jutni e lakossághoz. Nagyon meggondoljuk, hogy milyen kérdést visztfölc oda, mért hátha leszellene lesz és akkor hogyan védjék meg álláspontjukat. Nagyon kiszúrok a problémákat es féltfjek aS$ úíheeMj kényesebb feladatoktól, vitatota volt az, hogy a szervezeti vonal megy, de a hosszabb távra szóló akciók munka3a nem megy. A mozgalmak feladata kétirányú. A szocia­lizmus építésének objektív es szubjektív feltételeit előre vinni. ihzu a népi róni; mozg álomnál különösen alá lehet; húzni* Tehát itt nem le— hét egyértelműen^leszögezni, hogy csak rétegpolitika, vagy csalc általá­ban. Mind a kettőt allcalmzni kell a megfelelő időszakban. A népfront mozgalomnak nem elég csalc azokkal foglalkoznia, akiknek kifogásuk van velünk szemben. A munka feladatanal felvetődött, hogy nem tudunk munlcát adni. Az emberek­en nagyon sok szuojelctivitas van. Olyan embereket leéli találnunk, alcik aloalaban elfogadottakul és azo k közremülcödésével folytatni beszólgeté­­setet• A^választásra^való előkészülés munlcája. Azzal ért egyet, hogy a bizott­ságot ne szűkítsék. De van egy határ. Ne hagyják figyelmen kivül azt, hogy kb. mennyi^ a szama azoknak a jól dolgozó aktivistáknak, akiket ha mi behozunk a bizottságba, erősítik a munkát. Ennek alapján kell ki­alakítani a bizottság számát. Szőnyi elvtárs felvetette, hogy Idám elvtárs nem foglalt állást a frak­ció ülésén, a frakció feladatával kapcsolatban. Egyes dolgokat nem lehet azonnal megválaszolni, van amin gondolkodni kell. Határozati javaslatokhoz. Az 1. ponttal kapcsolatban. Nem kell minden dolgozónak megadni a nevét, akinek nincs társadalmi munkája, elég ha a vállalatok 5-lo dolgozót adnak meg. 2. ponttal kapcsolatban: Nem he­lyes megjelölni, hogy a kommunista frakció havonként egyszer tartson értekezletet. Olyan feladatok kidolgozása előtt,amikor szükséges állás­­pontjulcat kifejteni, tartsanak frakció ülést. :3. ponttal kapcsolatban: A VB. segítség nyújtásánál jelöljük*meg, hogy a PTO nyújtsa'a segítséget. Javasolja, hogy a választási tervezetet minél előbb készítsék el. Javasolja a jelentés elfogadását. L !-----

Next

/
Thumbnails
Contents