Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1959-03-11
r ~\ p- 9 -cs vő)?. Xg ^ l'.U\!Ll!lÜTiyO iból hely**** teyro-fc'roséotéaeket-. Ez a munka a második félévben javulni fog, mivel mind r. politikai ga:;ártanak, mind a filozófiának olyan részei következnek, amelyek a fenti gondolkodást feltétlenül szükségessé teszik. Politikai ga^dasá -tan: Az oktatás Nappali tagozat I, évfolyamán és két levelező évfolyamon folyt. Az oktató-nevelő munkában a tanév elején magunk elé tü^ zött cél az volt, hogy megalapozzuk a helyes történelemszemléletet, a társadaléra fejlődését képező gazdasági ismeretekkel megismertessük a hallgatókat, szélesítsük politikai tájékozottságukat, megtanítsuk őket a marxizmus szellemében értékelni a világ eseményeit és a tanultak segítségével helyes politikai állásfoglalást létrehozni, A fentiek közül a társadalom alapját képező gazdasági ismereteket a hallgatók megismerték, ennyiben elértük a kitűzött célt. Elértük azt, hogy a társádalmi ismereteket bővitve alapot teremthettünk a társadalmi jelenségek törvényszerűségek marxista értékeléséhez, A tananyag egységét és a legfontosabb összefüggése\ két megmutató előadások képezték az oktatás alapját, A szemináriumi foglalkozások jórésze vitajellegű és konzultációs megbeszélés volt. Az év kezdetén inkább számonkérő jellegűek,. később a nem érintett és újonnan felvett problémák megvitatása jellemzi a foglalkozásokat, A második félév első szemináriumainak tapasztalatai azt mutatják, hogy nagy az érdeklődés a szocializmus építésének magyarországiproblémái iránt, / Átmenet, iparosítás kérdései, mai mezőgazdasági problémák, / A viták azt is felfedték, hogy igen kevés korábbi ismerete van a hallgatóknak a Magyar népidemokrácia problémáiról, vagy ismereteikben sok a téves, helytelen burzsoű elem. Néhány jellemző ^ téma a vitatott kérdésekről: ' p Az érték, társadalmi érték, a föld járadék kérdései, . | miért és mennyi földjáradékot fizetünk jelenleg, az imperialista \ ' állam szerepe, miért és hogyan avatkozik bele a gazdaság kérdéseibe: \i ■ milyen módon kell fejleszteni nálunk az ipart stb. Miért nem adunk N külföldi kapitalista cégeknek koncessziót? A mezőgazdaság átszerve' zése után nem csökken-e az életszínvonal? l —^---_j