Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1958-06-25

; ** ^ Kiegészít és a Korányi SZanatór iuifi_ : MSZMP szervezetének jelentéséhez. A pártszervezet munkája* 5 tagú vezetőség van, amely jelenleg hiányos,/I elvtárs 3 hónapos tanfolyamon, 1 elvtárs eljött az Intézetből./ A pártvezetésig 3 tagja aktív munkát fejt ki. / dr.Földes, megyeri B. Tóth elvtársak/ akiket a pártonklvüllek Is Ismernek. A vezetőség munkaterv alapján dolgozik. Hiányossága, hogy nem kísérhető figyelemmel a végrehajtása, miután nincs ütemezve. A vezetőség e három tagja egyben az Intézet vezeteaeben is reszt vés?, Így a munkájukban nem lehet szétválasztani az állami és pártvezetést. Az első látszatra nem találtuk helyesnek. A beszélgetések során miután mindhárom elvtárs szakmai munkáját, magatartását az Intézet dolgozói nagyra becsülik, úgy véljük mégis helyes, hiszen az a feladat altala- , bán, hogy minden elvtárs a maga helyén szakmailag is megállja a helyet. Azt javasoljuk, hogy egyes,intézkedéseknél tudassák, hogy a partszer­vezet segítségével történt. Az igazgatóval való kapcsolat jó, itt is azt javasoljuk, hogy az egyes^ szakmai problémák megbeszélésén kívül, amikor az egész Intézetet érintő problémákat tárgyalják az egész pártvezetőséggcl történjék. A pártszervezet munkájáról elismeréssel nyilatkoznak, elmondjak a párttagok és a pártonkivüliek is, hogy 1956 előtt sokkal több meg­nyilvánulása vr»lt a pártszervezetnek, de sok volt a formalitás es a szólam. Ma a pártszervhez sokkal nagyobb a bizalom, semmi formális ^ dolgot nem csinál, nyugodtabb, magabiztosad a vezetés. Tömegkapcsolata ilyen módon jobb. A pártvezc-toseg 3 tagja solc egyen beszélgetést folytat, különösen Földes elvtárs. Mindhárom elvtársrol az a vélemény, hogy rugalmasan, gyorsan intézik a dolgozók ügyes­­bajos problémáit a kommunista emberek. Meg kell mondani a tömegkapc^olat a 3 elvtárs személyi jó kapcsolatá­ra korlátozódik, miután a párttagok aktivitásáról sajnom nem lehet beszélni. A pártonkivüliek közti munka ezért szükkőrben mozog. ^ , összdolgozók száma: 498. párttag régen: 19o - jelenleg 35 + 5 tagjel. Ebből értelmiségi; 542 tagjelölt. 6 pártcsoport van. Értelmiségi,hizalmi nincs. Egyes munkahelyeken nincs párttag, különösen orvos. ' •/•i ___L—

Next

/
Thumbnails
Contents