Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1987-06-30

r - n 6. / Közön gondot jelent / én úgy tűnik, omzágon gond/, hogy nemcnak a nzakmapolitikai munka ideológiai feltételei hiányosak,hanem a felvetett közéleti én általánon politikai problémák in honnzú ideig megválanzolatlanok maradnak; a pártgyakorlat mán'vonalon jár, mint az ideológiai én az ideológia adón az új helyzet által felve­tett kérdéneknek én ezek megoldásának magyarázatával. Egyfajta ideológiai tenpedtnég figyelhető meg. A gazdanági szem­lélet teljesen meghatározóvá vált, ugyanakkor hiányzik az ideológiai háttér. 7. / Az értékrend felbomlása én teljen eltorzulása sok vonatkozásban rontja a közhangulatot. Ennek keretén belül elsősorban az értelmiség helyének, szerepének lebecsülése, nem kellő erkölcsi, de méginkább alacsony anyagi megbecsülése hosszútávon veszélyezteti az ország jövőjét. A pártszervezetekben bizonyos elöregedés figyelhető meg és a párt egyre kevésbé vonzó mindenki, de elsősorban a fiatalok számára. /Ez egy általános kérdés, amelynek vizsgálata nem csak a Tudomány­­politikai Munkabizottság hatásköre. / A kerületi kutatóintézetek erős differenciáltsága ismét felveti azt a kérdést, hogy mennyiben van értelme a főváros egyik kerületében Tudománypolitikai Munkabizottságot létrehozni. Felmerül ez a kérdés^ annak ellenére, hogy a XII. kerületi Tudománypolitikai Munkabizottság - megítélésünk szerint- a munkáját igen jól végzi, az űleseken szeles­­/-körüen diszkutáljuk a közös /és nem közös/ problémákat, hogy ezek az együttlétek alkalmat adnak egymás és egymás problémáinak közelebbi megismerésére és igy tágitják mind a szakmai, mind a politikai, mind az emberi látókörünket. Jelentősége van annak is, hogy megtaláljuk^azt a néhány, de annál fontosabb problémát, amely valamennyi kutatomtezetben többé-kevésbé egyformán érvényes. Mindezek ellenére úgy tűnik,hogy helyes volna első lépésként - minimum­ként- megvalósítani azt a már régebben felvetett javaslatot, hogy a főváros három olyan kerülete között, amelyben Tudománypolitikai Bizott­ság működik, erős koordinációs kapcsolatot építsünk ki. Jelenthetné ez a tervek összehangulását, esetenként együttes ülések tartását, az egyes problémákkal kapcsolatban kidolgozott Írásos anyagok egymáshoz való kölcsönös eljuttatását, stb. I---------------

Next

/
Thumbnails
Contents