Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1987-06-30

r ~i- 5 -- A területi tönegszervezetekkel a jövőben is működjenek együtt, koordinálják és hangolják össze az ott folyó munkát. Ezen be­lül erősítsék kapcsolatukat a körzeti HNF Bizottsággal, a kerü­leti Szakszervezeti Bizottsággal, a Vöröskereszt, az MHSZ kerü­leti vezetőségével. A Fogyasztók Kerületi Tanácsával sokrétűbb együttműködést kell kialakítani.- A lakóbizottsági hálózat munkáját következetesebben kisérjék figyelemmel, főleg a kampányfeladatok megvalóisitása során kell a rendelkezésre álló erők hatékonyabb együttműködését, koordi­nálását biztosítani a kerületi lakóbizottságok vezetőségével.- Segitsék a tanácstagok, tanácstagi csoportok, póttanácstagok munkáját, működjenek együtt a HNF-tal a tanácstagok tervszerű utánpótlásának biztosításában.- Az eredményes kerületi lakóterületi munka érdekében a körzeti pártszervezetek hatékonyabban működjenek együtt felhasználva, egymás módszereit, tapasztalatait munkájuk során. 3/ Munkahelyi pártszervezetek feladatai Tudatosítsák a kommunisták felelősségét a lakóterületi körzeti munkában, annak kialakításában. Javítsák kapcsolataikat a körzeti pártszervezetekkel.- Minden pártszervezet taggyűlésen adjon tájékoztatást a kerületi PB anyaga alapján a lakóterületi politikai munkáról, a körzeti pártszervezetekben folyó tevékenységről. Határidő: 1987. november 3o.- Következetesebben hajtsák végre a nyugállományba kerülő párttagok felkészítését és átjelentkezését szabályozó határozatot. Határidő: folyamatos- Bátrabban irányítsanak felkészült, aktív párttagokat lakóterü­leti munkára. Ez különös jelentőséggel kapjon szerepet a kapmány­­feladatok végrehajtása idején, megbízatásuk teljesítéséről kér­jenek tájékoztatást. Határidő: folyamatos, ill. az évvégi beszámoló L------

Next

/
Thumbnails
Contents