Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1986-03-27

A KÉV-METRÓ az V, ötéves terv végén végrehajtott raetróópitési technológia váltás óta alacsony gazdasági hatékonysággal mű­ködik. Az 198o-ra kialakult súlyos belső válság után vezetés­váltásra került sor. Az új vezetés feladata volt, hogy a vállalat helyzetét konszolidálja és az új követelményeknek megfelelő átalakulást és fejlődést biztosító Pcályára állítsa. Az állami célfeladatra létrehozott monopolvállalatot alkal­massá tegye a versenyhelyzetben való rugalmas működésre es gazdálkodásra. Az ennek megfelelő folyamatok megindultak. Mindezt nehéz külső gazdasági körülmények között es a valla­­^ lati tradíciókat mereven védő belső vállalati szemlélet mel­lett kellett megvalósítani. A vállalat működését a XII. kerületi Pártbizottság kiemelt figyelemmel kísérte. 1981. óta 5 alkalommal foglalkozott a KÉV-METRÓ helyzetével. Általában megfelelőnek itétel a ve zetés intézkedéseit, de ugyanakkor megállapította, hogy szük­ség van a megkezdett helyes folyamatok következetesebb to­vábbvitelére és gyorsítani kell azok megvalositasat. Legutóbb 1984. március 29-én került sor a beszámoltatásra olyan körülmények között, amikor az előző évet alvállalat veszteséggel zárta. Ez a tény alapos belső elemzésre kész­tette a vállalat vezetését és szigorú számonkérésre a^fel­ügyelő párt- és állami szerveket. Együttes megállapításuk az volt, hogy az 1983. évi veszteséges működés nem kérdőjelezi meg a vállalatvezetés eddigi intézkedéseinek helyességét, azokból visszavonni semmit nem kell, fejlődés xőleg a^gazda sági, szakterület munkájában tapasztalható. Az értékelések ^ ismételten megállapították, hogy nem kielégítő a vállalatnál az átalakulás és a fejlődés üteme. Sok a belső ellentmondás, nem egyforma a vállalatvezetés és a dolgozók, középvezetők egyes köreinek szemlélete, és emiatt lassú és sok esetben elmarad a vezetés hatékonysága, helyes döntéseinek végieha0 tása. | /I9 | i »■— L ---------—--------

Next

/
Thumbnails
Contents