Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1986-11-13
Az 1985. évi pártválasztások során tisztségbe kerültek tovább erősítették a testületek munkáját. Politikailag, ideológiailag felkészültek, megfelelő mozgalmi tapasztalatokkal rendelkeznek. A korábban már funkciót viselőkkel együttesen felelős politikai tényezői a pártszervezetüknek. A korábbi évekhez képest nehezebb körülmények között, összességében eredményesen végzik munkájukat. Ezt segiti, hogy egyre többen résztvesznek a helyszíni tapasztalatszerző munkában. A pártalapszervezeti vezetőségek - a felkészültségük, a munkájuk színvonalában meglévő különbségek mellett is - eredményesen képviselik és szolgálják a párt politikáját. Szakmai, gazdasági területen is érvényesítik vezető szerepüket. A kerületi hatáskörbe tartozók nagy többsége megfelel a követelményeknek. Bavult a politikai és állami tisztségviselők, vezetők politikai, szakmai felkészültsége és vezetőkészsége is. Annak figyelembevételével, hogy a különböző szintű - politikai, állami - végzettség, valamint a felkészültség közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, tovább nőtt a magasabb képesítéssel rendelkezők aránya, különösen az állami iskolai végzettség terén. A kerületi PB és kerületi pártszervek hatáskörébe tartozók állami és politikai végzettségét az alábbi táblázat szemlélteti:----------------------felsoíoTöT közópfóTi3 felsőfokú középfokú állami állami politikai politikai kér „PB hatáskörbe „ 0, ->r c 0/ tartozók 82,5 /j <0 ál... ^7rP- Ja-.< ■ —■ -üzemi, intézményi PB 0/ „ 0/ hatáskörbe tartozók 76,4 -/Q 18,7 /0 ___.....mí---M-----------pártvezetőségek hatáskörébe tartozók 58 ,4 % 85,7 (/L, ...2c. ^ /sí-4—f, , a , , — pártalapszervezetek _ n. hatáskörébe tartozók 64,3 % 26,2 % 20,6 /u 47,o /ü________ A különböző szintű hatáskörbe tartozók 66,5 %-a felsőfokú, 25,7 %-a középfokú, 7,3 %-uk alsófokú állami iskolai végzettséggel rendelkezik. I ____JG____ 1 r n- 3 -